Olyan erővel...

Pál és Barnabás Ikóniumban is elment a helyi zsidó közösség zsinagógájába. Olyan erővel hirdették Isten üzenetét, hogy mind a zsidók, mind a görögök közül sokan hívővé lettek. De azok a zsidók, akik nem hittek Jézusban, a hívők ellen uszították a nem zsidókat. Pál és Barnabás mégis sokáig ott maradt, és bátran beszélt az Úrról, aki pedig megerősítette, hogy amit Pálék az Úr kegyelméről mondtak, az igaz: jeleket és csodákat tett az apostolok által. Apostolok Cselekedetei 14. fejezet 1-3. versek



A legtöbb ember számára a keresztény hit, vallás azért vált elviselhetetlenül unalmassá, mert a lelátóról nézi a meccset, miközben a pályán kellene lennie. Beszélsz Krisztusról, hallgatsz tanításokat a kegyelemről, de valójában nem teszed azt, amit mond. Hallod, hogy van szabadság a bűntől, vasárnap még bólogatsz is rá, de hétfő reggel ugyanazok a titkos függőségek, pótcselekvések és megkötözöttségek gyűrnek maguk alá.
Nincs erőd kiszabadulni, mert az Isten, Krisztus nélküli vallásosságot választottad a kapcsolat helyett. Az intézményes hit a legnagyobb altató: elméletet csinál a harcból, és a végén nem marad más, csak képmutatás, kínos megfelelési kényszer és az a döbbenetes belső csend, amit úgy hívnak: dögunalom.
Pál és Barnabás Ikóniumban nem ezt az utat választotta.
Bementek a helyi zsinagógába — a bét kneszetbe —, ami az ókori zsidó életben a rend, az írásmagyarázat és a megszokott társadalmi formák biztonságos menedéke volt. Nem rombolni mentek oda, de nem is azért, hogy megsimogassák a hagyományokat. A Szentlélek olyan mértékű tűzével és hatalmával beszéltek Isten kegyelméről, hogy a hallgatóság szíveinek védőfalai azonnal leomlottak: zsidók és görögök tömegei jutottak hitre.
És mi történt a következő pillanatban? Kitört az ellenállás. Akik a megszokott vallási struktúrájukat féltették, azonnal uszítani kezdtek ellenük.
Olyan sok ilyen embert láthatsz mai is a keresztény világban. Védik az ürességet, erőtelenséget és a hiányt. Ha ugyanis maguk mögé néznének, látnák a gyönyörű, impozáns épületeiket, amelyek már majdnem teljesen kiürültek és akik még maradtak bennük, kétségbeesetten éheznek és szomjaznak Krisztus valódi hatalma és a Szentlélek ereje után. Vezetők, egyházpolitikusok akik szenvednek, róják a felesleges köröket, mint Izrael népe a pusztában, de nem hajlandóak felnézni Krisztusra és átadni életüket valóságosan nekik. Te és én vajon nem közéjük tartozunk-e?
Az Isten nélküli vallást nekünk kell tartanunk, mert az nem képes minket megtartani és csak meghalni tudunk benne, mert életet nem adhatnak nekünk.
Figyeld meg, mit tesznek az apostolok, akik csordultig vannak az Isten erejével és nemcsak szóval nevezik Úrnak Krisztust, hanem engedelmeskednek is Neki: nem sértődnek meg, nem futnak el, és nem kezdenek mentegetőzni. „Mégis sokáig ott maradtak, és bátran beszéltek az Úrról.” És az Isten ekkor lépett be a képbe: jelekkel és csodákkal hitelesítette a szavaikat.
Itt van a kulcs, amit oly sokan eltévesztenek: a mennyei erő nem a karosszékben ülő, passzív szemlélődőknek adatik. Isten nem azért adja a Szent Szellem erejét, hogy láthass valami érdekeset az amúgy unalmas vallásos programban, hanem hogy legyen erőd megállni a frontvonalon. Amikor nem lépsz ki Istennel a Krisztus nyomdokait követni, nincs is szükséged a csodáira.
1865-ben William Booth lelkipásztor megelégelte az angol polgárság kényelmes, hűvös és merev szalonkereszténységét. Felállt a biztos egzisztenciát adó pulpitusról, és feleségével kiment London legsötétebb nyomortelepére, az East End mocskába, az alkoholisták, koldusok és bűnözők közé. Azonnal rázúdult a vallásos elit megvetése, utcai bandák dobálták meg őket rohadt zöldségekkel és kövekkel. De a nehézségekkel együtt valami más is megérkezett: ébredés, természetfeletti megtérések és olyan belső tűz, ami életre hívta az Üdvhadsereget. Booth később így fogalmazott: „Vannak, akik a templomharang árnyékában szeretnek élni. Én egy mentőállomást akarok működtetni a pokol kapujában.”
Amíg csak látszatkeresztény maradsz, a hited egy üres teher lesz a hátadon. De amint kimondod: „Uram, nem beszélni akarok Rólad, hanem követni Téged”, a dolgok azonnal megváltoznak.
Nem lesz könnyebb. Lesznek konfliktusok, szembetalálod magad ellenállással, a saját gyengeségeiddel és a környezeted értetlenségével. De megszűnik az unalom. Megtapasztalod a valódi szabadságot a bűn felett, és átéled, milyen az, amikor a Teremtő kézzelfogható hatalommal áll a hátad mögé.


Ima:Uram, elegem van az üres vallásosságból és abból, hogy csak beszélek a szabadságról, miközben a régi rossz szokásaim rabja vagyok. Nem akarok a lelátón megöregedni. Nem akarom csak nézni azokat, akik vérrel és verejtékkel haladnak előre a Te nyomdokaidba Úr Jézus Krisztus, hanem szeretném megélni ennek az édességét, nehézségét, örömét, áldását és csodáit. Még inkább nem szeretnék egy megkeseredett, szánalmas kritikussá válni, aki lelkileg megbénult, de folymatosan kritizálja azokat, akik a hit nemes harcát vívják. Bocsásd meg a közönyömet és a gyávaságomat. Ma teljesen átadom az életemet Neked: nem a magam kényelmét keresem, hanem a Te akaratodat akarom cselekedni. Légy Ura a döntéseimnek, a szám szavainak és a tetteimnek. Tölts be a Te erőddel, adj bátor szívet az előttem álló harcokhoz, és használd az életemet a Te dicsőségedre. Jézus Krisztus nevében, Ámen.