A Messiás nyomdokaiban...

Pál és Szilász Amfipolisz és Apollónia érintésével Thesszalonikába érkeztek. Ebben a városban zsinagógájuk is volt az ott élő zsidóknak. Pál — szokása szerint — itt is elment a zsinagógába. Három héten keresztül minden szombaton vitatkozott a zsidókkal az Írásokról. Magyarázta és be is bizonyította nekik az Írások alapján, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és azután fel kellett támadnia a halálból. Azt mondta nekik: „Az a Jézus a Messiás, akit én hirdetek nektek.” Néhányan elfogadták ezt, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz.
Apostolok Cselekedetei 17. fejezet 1-4. versek



Van egy mélyen gyökerező, kimondatlan elvárásunk Istennel szemben. Azt akarjuk, hogy a hit egyfajta isteni fájdalomcsillapító legyen.
Amikor egy csont eltörik és rosszul forr össze, az ortopéd sebésznek van egy kegyetlennek tűnő, de életmentő lépése: újra el kell törnie a csontot. A beteg azonnali gyógyulást akar, de az orvos tudja, hogy a valódi, tartós helyreállás felé vezető út egy újabb fájdalmon keresztül vezet. Bele kell menni a szenvedésbe ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen.
Amikor Pál apostol – mintegy 160 kilométernyi gyaloglás után, még a filippi börtönben szerzett, félig begyógyult sebekkel a hátán – megérkezett Thesszalonikába, pontosan egy ilyen „csonttörő” igazsággal szembesítette a hallgatóságát. Szokásához híven bement a helyi zsinagógába. A korabeli zsidó teológia egy politikai szuperhőst, egy győztes királyt várt. Egy Messiást, aki lángoló karddal lesújt a rómaiakra, helyreállítja a gazdaságot, és elhozza a dicsőséget. Diadalmasan, azonnal, vereség és fájdalom nélkül.
Erre Pál leült, kinyitotta az ősi tekercseket, és három héten át, lépésről lépésre bebizonyította a próféták írásaiból az akkori hallgatók számára legbotránkoztatóbb dolgot: a Messiásnak szenvednie kellett.
Miért feszengünk ettől ma is? Mert ha a Megváltónak szenvednie kellett, akkor nekünk is szembe kell néznünk a saját keresztünkkel, szenvedéseinkkel. Sokszor úgy vagyunk a kereszténységgel, mint aki csak a feltámadás dicsőséges vasárnapját akarja, de a nagypénteket átugraná. Sikert akarunk küzdelem nélkül. Helyreállt, boldog házasságot anélkül, hogy meg kellene halnunk a saját büszkeségünknek. Mély békességet anélkül, hogy szembenéznénk a belső, gondolatvilágunkban, értékrendünkben meghúzódó árnyakkal. Sikeres munkát, karriert vagy vállalkozást kőkemény munka, verejték és gondok nélkül. Célhoz akarunk érni, de megspórolnánk a folyamatot. Be kell ismernünk, hogy létezik ilyen. A mesékben. Csakhogy mi a bukott földi lét valóságában éljük napjainkat.

Pál azonban valami sokkal mélyebbet mutatott meg Thesszalonikában. Jézus nem egy steril, felhők felett lebegő istenség, aki távolról osztogatja az áldásokat. Ő belelépett a mi porunkba. Ismeri a fizikai és a lelki fájdalmat. Pontosan tudja, milyen az, amikor elárulnak, amikor alaptalanul megvádolnak, és amikor mindent elveszítesz. A kereszten a szenvedés nem Isten kudarca volt, hanem a megváltás egyetlen lehetséges eszköze. Jézus Krisztus volt a vérző sebész, aki a saját testének megtörésével gyógyíthatta meg egyedül a világot.
Ha ma egy sötét völgyben jársz, ha úgy érzed, a körülményeid épp összetörnek, ne hidd, hogy Isten elhagyott vagy megbüntetett. A krisztusi úton a küzdelem, a fájdalom és a formáltatás sokszor nem a végállomás. Nem egy értelmetlen tragédia. Hanem maga a feltámadás előszobája.


IMA: Mennyei Atyám, őszintén bevallom, hogy menekülök a fájdalom elől. Szeretném a kényelmet, a gyors megoldásokat és a könnyű utat választani. Bocsásd meg, amikor türelmetlen vagyok veled, mert nem értem a folyamataidat. Köszönöm, hogy te nem spóroltad meg a szenvedést, hanem végigmentél rajta értem. Kérlek, adj nekem kitartást azokban a helyzetekben, ahol most formálsz, és ahol a büszkeségem éppen összetörik. Megvallom, hogy Te tökéletes Atya vagy, aki nem elényeztetett, életképtelen gyermekeket nevelsz, hanem tökéletesen formálod gyermekeidet. Segíts meglátnom a nagypéntekem sötétségében a közelgő feltámadás reménységét. Jézus Krisztus, a drága orvos nevében, Ámen.