Egyetlen lépésre az áttöréstől

Azzal otthagyta őket, és Titiusz Jusztusz házába költözött, aki az igaz Istent imádta, és a zsinagóga mellett lakott. Kriszpusz, a zsinagóga vezetője egész családjával együtt mégis hitt az Úrban. Korinthusban még sokan mások is hallották Pál beszédét, és hittek Jézusban, majd pedig bemerítkeztek.
Apostolok Cselekedetei tizennyolcadik fejezet hetedik és nyolcadik verse.



1850, Január hatodikán egy hatalmas hóvihar csapott le az angliai Colchesterre. Egy tizenöt éves fiú a zord idő miatt nem tudott eljutni a saját gyülekezetébe. Jobb híján bemenekült a legközelebbi, aprócska kápolnába, hogy menedéket találjon a fagy elől. Tizenöten ha lehettek bent. A prédikátor egy egyszerű, képzetlen ember volt, aki még a szavakat is alig tudta helyesen kiejteni. Mégis, abban a kis hideg teremben ez a fiú meghallotta az evangéliumot, és az élete örökre megváltozott. Ezt a fiút Charles Spurgeonnek hívták, akit később a „prédikátorok fejedelmének” neveztek. Egy vihar és egy elzárt út kellett ahhoz, hogy belépjen a megfelelő ajtón.


A Szentírás így szól: „Azzal otthagyta őket, és Titiusz Jusztusz házába költözött, aki az igaz Istent imádta, és a zsinagóga mellett lakott. Kriszpusz, a zsinagóga vezetője egész családjával együtt mégis hitt az Úrban.”

Figyeled ezt a drámai részletet? Pál nem ment el a város másik végébe. Nem sértődött meg Istenre. Csak átment a szomszédba. Szó szerint a zsinagóga mellé. És mi történt? Kriszpusz, annak a helynek a vezetője, ahonnan Pált épp kitessékelték, megtért. Vele együtt pedig sokan mások is a városban.

Hányszor érzed úgy, hogy bezárult előtted egy ajtó? Egy munkahely, egy kapcsolat, egy régóta dédelgetett álom. Ott állsz a kudarc romjain, és azt kérdezed: „Uram, miért?” A visszautasítás fáj. Azt súgja a füledbe, hogy nem vagy elég jó, hogy a küldetésed kudarcot vallott. A pszichénk ilyenkor védekezésbe kezd, és a legszívesebben elmenekülnénk a helyzetből. Ez az a pont, ahol a legtöbben végleg meghátrálnak.

Isten jelenléte sosem hagyja el azokat, akik őszintén keresik Őt, még a legmélyebb sötétségben sem. Isten néha pont azért engedi meg a kudarcot és a visszautasítást, hogy egy olyan helyre vigyen, ahol a szívek már készen állnak az aratásra. Amit te elutasításnak élsz meg, az Isten szótárában sokszor az iránymutatás. Nem mindig te vagy a kudarcod oka (habár ezt az eshetőséget is mindig érdemes megvizsgálnod). Isten csupán áthelyez téged.

Néha az áttörés csak egyetlen lépésre van. Nem a hegyen túl, hanem a szomszédban. Ne a bezárt ajtót bámuld tovább, mert az megkötöz. Lásd meg azt a lehetőséget, amit Isten most nyit ki melletted, és lépj át oda hittel. Olyan kitartóak tudunk lenni, amikor mulandó dolgokról (karrierről, egy dédelgetett vágyunkról van szó stb.), de olyan hamar feladhatjuk, amikor az örökkévaló értékekről van szó. Ez pedig végzetes hiba lenne.

IMA: Uram, te látod a bezárt ajtókat az életemben. Látod a kudarcaimat, a fájdalmat és a visszautasítást, ami a lelkemet nyomja. Kérlek, adj erőt, hogy ne a múlt sebeire nézzek, hanem arra az új útra, amit te készítettél nekem. Add, hogy meglássam azt az új lehetőséget, ami talán pont itt van mellettem. Bátorságot kérek, hogy hittel megtegyem a következő lépést. A Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.