Istennek látszó tárgyak

Athénben pedig, amikor Pál várta őket, háborogott a lelke, látva, hogy a város bálványokkal van tele. Vitatkozott a zsinagógában a zsidókkal, az istenfélő emberekkel, és a piacon minden nap, azokkal, akikkel találkozott. Némelyek pedig az epikureus és sztoikus filozófusok közül összeakadtak vele. Néhányan azt mondták: „Mit akarhat ez a csacsogó mondani?“ Mások meg: „Idegen istenségek hirdetőjének látszik“, mivel Jézust és a feltámadást hirdette.
Apostolok Cselekedetei 17. fejezet 16-18. versek



Amikor Pál apostol megérkezett Athénba, nem turistaként sétált a Parthenón árnyékában. Nem a márványszobrok finom kidolgozása ragadta meg a tekintetét, és nem a görög kultúra nagysága nyűgözte le. A Biblia azt mondja: háborogott a lelke.

Az eredeti görög szöveg itt egy olyan szót használ (paroxünó), amelyből a mi „paroxizmus” szavunk is származik. Belső, erős lelki megrázkódtatást jelent. Fájdalmas, görcsös felindulást. Miért? Mert a város tele volt bálványokkal.

Athén az akkori világ intellektuális fővárosa volt. Volt ott minden: kifinomult építészet, magas szintű filozófia, végtelen viták a legújabb eszmékről. És közben a lelkek szomjan haltak. Minden sarokra jutott egy oltár, mégis teljes volt az üresség.

Amikor Abraham Lincoln 1831-ben fiatalemberként eljutott New Orleansba, a rabszolgapiacon látott egy megalázott, láncra vert fiatal nőt, akit épp elárvereztek. A kísérője szerint Lincoln arca eltorzult, a szeme megtelt könnyel és dühvel, majd azt mondta: „Ha egyszer alkalmam lesz lecsapni erre a dologra, olyan keményen fogok ütni, amilyet csak bírok.” Nem fordította el a fejét. Nem fogadta el a látványt természetesnek, csak azért, mert az egész város azt csinálta. A szíve felháborodott az igazságtalanságon. És ez a belső feszültség formálta a jövőjét.

Téged mi indít fel ma igazán?

Megszoktuk a bálványokat magunk körül. Látjuk a pénz, a karrier, a külsőségek, az online lájkok hajszolását. Látjuk, ahogy a kultúránk a csillogás mögött szorongást, magányt és csendes kétségbeesést termel. És a legtöbbször mit teszünk? Legyintünk. Hozzászokunk. Belenyugszunk, hogy „ilyen a világ”.

Pál nem szokott hozzá. De figyelj arra, mit tett a felháborodásával! Nem vonult el egy hegyre duzzogni, és nem gyűlölködő posztokat gyártott a többiek ellen. Bement a zsinagógába, és kiment a piacra. Odament, ahol az emberek éltek, dolgoztak és beszélgettek.

És mi volt a reakció? A kor szellemi elitje, a büszke filozófusok egyszerűen kinevették: „Mit akarhat ez a csacsogó?”

A gúny mindig az önelégültség pajzsa. Amikor a világ nem érti a szenvedélyedet, le fog becsülni. „Csacsogónak” neveznek, ha Jézust hirdeted egy olyan közegben, amely mindent jobban akar tudni. De a kereszt ereje sosem a világ elismeréséből fakadt, hanem a feltámadás valóságából.

Ha mostanában te is érzel egy belső feszültséget, amikor a környezetedre nézel – ha fáj látnod az elveszettséget, a széteső életeket, az értelmetlen pótcselekvéseket –, ne fojtsd el ezt az érzést! Ez nem egyszerű ingerültség. Ez a Szentlélek jelzése a szívedben. Isten nem azért láttatja veled a hiányt, hogy bírálj másokat, hanem hogy megszólalj. Hogy ott, ahol épp vagy – a munkahelyeden, a családodban, a mindennapi „piacodon” – megmutasd az egyetlen valódi kiutat.

A világ tele van oltárokkal, de csak egyetlen feltámadt Úr van. Ne hagyd, hogy a gúny elhallgattasson!

IMA: Örökkévaló Atyám, bocsásd meg, hogy olyan sokszor érzéketlenné válok a körülöttem lévő világ ürességével szemben. Kérlek, vedd el tőlem a megszokás közönyét, és add, hogy úgy lássam az embereket, ahogyan Te látod őket. Ne engedd, hogy visszariadjak, ha meg nem értés vagy gúny ér amiatt, mert Hozzád tartozom. Tölts be bátorsággal, tisztasággal és mély szeretettel, hogy a szavaim és az életem ne csak üres beszéd legyen, hanem élő bizonyság a Te kegyelmedről ott, ahová állítottál. A Jézus Krisztus nevében, Ámen.