Amikor a lelki éhség fájni kezd...

Azután magukkal vitték Pált, hogy az Areopágosz elé állítsák. Azt mondták neki: „Magyarázd el nekünk ezt az új dolgot, amiről beszélsz, mert nem értjük! Furcsa, amit mondasz, de szeretnénk megérteni.” Az athéniek és az ott tartózkodó idegenek ugyanis mind azzal töltötték az idejüket, hogy új elméleteket hirdettek, vagy azokat hallgatták. ApostolokCselekedetei 17. fejezet 19-21. versek




Figyeld meg, milyen különös fordulat történik itt! Néhány mondattal korábban ezek a büszke athéni filozófusok még kinevették Pált a piactéren. Tudatlan fecsegőnek nevezték. Most mégis kézen fogják, és felviszik az Areopágoszra, a város legfelsőbb szellemi bírósága elé.

Mi történt közben? Az, ami olyan sokszor megtörténik ma is. Az igazságot ki lehet nevetni nyilvánosan, a többiek előtt. De amikor az ember hazamegy, és egyedül marad a gondolataival, az a néhány mondat ott marad a szívében, mint egy szálka, amit nem tud kihúzni.

Az athéniak mind azzal töltötték az idejüket, hogy új elméleteket hirdettek, vagy azokat hallgatták. Az eredeti görög szöveg még ennél is élesebb. Nem egyszerűen az „új” szó szerepel ott, hanem a kainóteron, ami szó szerint azt jelenti: „újabb az újnál”. Erről szól a filozófia. Ezért volt számomra az egyik legkiábrándítóbb tantárgy. Semmiféle bizonyítékot nem kellett felmutatnod csak a valóságtól minél elrugaszkodottabb, figyelemfelkeltőbb elmélettel kellett előállnod és amellett, hogy tiszteletet és gazdagságot vívtál ki magadnak vele, az emberek még csodáltak is. Ezek az athéniak voltak az akkori kor tudományos köntösbe bújtatott "mesemondói." Nem vonom kétségbe, hogy a filozófia fejlesztheti az emberi gondolkodást, de korántsem olyan pontos tudomány volt (és ma sem az), mint a matematika vagy a fizika.

Nem kísértetiesen ismerős ez a világ?

Mi is pontosan ebben az Athénban élünk. Reggel felébredünk, és talán az első mozdulatunkkal a telefonunkért nyúlunk. Hírek, rövid videók, okos idézetek, podcastok, önfejlesztő tanácsok, sőt, még keresztény gondolatok is ezerszámra zúdulnak ránk. A fejünkben több az információ, mint a történelem során bármelyik nemzedéknek. A lelkünk mégis fáradt, nyugtalan és szorongó maradhat.

Miért? Mert létezik egy csapda, amit szinte sosem merünk bevallani magunknak. Nagyon gyakran azért faljuk az újabbnál újabb gondolatokat, mert a kíváncsiság mögé bújva menekülünk a döntés elől.

Amíg csak olvasunk valamiről, amíg csak beszélgetünk róla, vagy meghallgatunk még egy jó előadást, addig úgy érezzük, hogy haladunk. Kellemes bizsergést ad az agyunknak. Csakhogy közben nem kell semmit megváltoztatnunk. Nem kell letennünk a bűneinket, nem kell bocsánatot kérnünk, és nem kell kiengednünk a kezünkből az irányítást. Az Areopágosz emberei szerettek vitatkozni az életről, mert amíg vitatkoztak, addig ők ültek a bírói székben. Közben pedig pénzre, csodálatra és hírnévre tettek szert.

Mi a baj az "athéni" gondolkodásmóddal?

Az az ember, akinek a fejében több a tudás és az elmélet, mint amennyit abból a tetteiben megél, olyan, mint egy fa, aminek hatalmas, dús lombkoronája van, de alig van gyökere. Amikor szélcsend van, messziről gyönyörűnek látszik. De amikor megérkezik az első komolyabb vihar, egyetlen széllökés kicsavarja a földből, és arccal a porba dönti.

Hány ilyen embert látunk ma magunk körül! Mindent tudnak a világról. Mindenre van egy okos elméletük. De amikor jön egy krízis, egy betegség, egy családi törés vagy a halál szele, kiderül, hogy nincs gyökerük, ami megtartaná őket.

Amikor Lev Tolsztoj megírta a Háború és békét, az egész világ a lábai előtt hevert. Gazdag volt, egészséges, híres, és kora legokosabb emberei vették körül. Minden létező filozófiát és új elméletet elolvasott. Ötvenéves korában mégis olyan sötét, bénító üresség telepedett a lelkére, hogy el kellett rejtenie a saját dolgozószobájából a köteleket, és ki kellett vinnie a vadászpuskáját a házból, mert félt, hogy véget vet a saját életének. Később őszintén leírta, mi törte össze. Rájött, hogy a tudósok és filozófusok összes ragyogó elmélete néma marad, amikor az ember az éjszaka közepén felteszi a legegyszerűbb kérdést: „Mi értelme az egésznek, ha a végén mindenkit elnyel a sír?”

Ezért mondták az athéniak Pálnak: „Furcsa, amit mondasz, de szeretnénk megérteni.”

Mi volt olyan furcsa és idegen Pál szavaiban a világ legműveltebb emberei számára? Az, hogy a világ összes vallása és filozófiája ugyanarra a kaptafára épül. Mindegyik egy receptet ad: „Ezt gondold, így élj, ezt a lépcsőt mászd meg, hogy elérd a békességet vagy az Istent.”

Pál viszont kiállt a sziklára, és nem egy újabb elméletet hozott. Nem egy filozófiát hirdetett, hanem egy Személyt. Azt mondta nekik: nem nektek kell felkapaszkodnotok az égbe az eszetekkel, mert Isten már lejött hozzátok Jézus Krisztusban. Meghalt helyettetek, és harmadnapra feltámadt, hogy legyőzze azt a halált, amire egyetlen filozófus sem tudott megoldást.



Két dolgot vihetsz ma magaddal ebből a fenti történetekből:

Először is: ha a családodban vagy a munkahelyeden furcsának néznek a hited miatt, sose csüggedj el! Ne hagyd, hogy a gúnyos megjegyzések elhallgattassanak. Ugyanazok az emberek, akik tegnap még kinevették Pált, másnap félrevonták, és azt mondták neki: „Magyarázd el nekünk!”

A legkeményebb gúny mögött is ott van egy éhező lélek, amelyik titokban arra vágyik, hogy valaki végre ne csak üres szavakat, hanem élő reménységet mutasson neki.

Másodszor pedig nézz bele a saját szívedbe. Nem fáradtál még bele abba, hogy csak olvasol és hallasz Istenről, miközben a lelked mélyén minden marad a régiben? Jézus Krisztus nem azért halt meg a kereszten, hogy egy érdekes téma legyen az életedben. Ő nem a véleményedet kéri, hanem a szívedet. Ne elégedj meg azzal, hogy újabb szép gondolatokat gyűjtesz a lombkoronádba. Engedd, hogy Ő legyen a gyökered, aki akkor is megtart, amikor minden elmélet csődöt mond. Ó bárcsak ma lenne a nap, amikor 100 százalékosan, szenvedélyesen odaszánod magad a Krisztus feltétel nélküli követésére.

Hadd kívánjak neked egy áldott hetet és mielőtt továbbmennél, mondd el velem együtt a következő imát: (ha komolyan gondolod).

IMA: Örökkévaló Atyám, köszönöm Neked, hogy Te nem egy újabb hideg elméletet küldtél erre a világra, hanem Fiadban önmagadat adtad értünk. Bocsásd meg nekem, amikor csak hallgattam az Igédet, amikor csak okos gondolatokat gyűjtöttem Rólad, de közben nem engedtem, hogy valóban átformáld a szívemet. Belefáradtam a felszínes válaszokba és a végtelen zajba. Ma leszállok a saját büszkeségem magaslatáról, és egyszerű gyermeki hittel odaborulok Eléd. Kérlek, mélyítsd el a gyökereimet Tebenned, és adj bátorságot, hogy tisztán, szeretettel tudjam megmutatni Téged azoknak is, akik még nem értenek, de már keresnek Téged. A lelkem éhezik, szomjazik Rád. Tölts be csordultig drága Lelkelddel. A Jézus Krisztus nevében, Ámen.