Kóstold meg a mennyei forrást

Pál tehát felállt az Areopágosz tanácsa előtt, és beszédet tartott: „Athéni férfiak, úgy látom, ti valóban nagyon vallásosak vagytok! Amikor a városotokban jártam, megnéztem a szentélyeiteket. Találtam egy olyan oltárt is, amelyre ez volt írva: »az ismeretlen istennek«. Éppen ő az, akiről én beszélek — akit ti nem ismertek, mégis tiszteltek. Ő az Isten, aki teremtette az egész világot és mindent, ami benne van. Ő a Menny és a Föld Ura, aki nem kézzel készített templomokban lakik, és nincs szüksége rá, hogy az emberek szolgálják őt, mintha valamiben hiányt szenvedne. Éppen ellenkezőleg: ő ad mindenkinek életet, leheletet, és minden mást is, ami szükséges. Ő teremtette az első embert, és annak az utódaiból az összes nemzetet, és azt akarta, hogy az emberek az egész Földön mindenhol elterjedjenek. Ő határozta meg a népek lakóhelyének határait, és azt is, hogy meddig lakhatnak ott.
Apostolok Cselekedetei 17. fejezet 22-26. versek



Figyeld meg, hogyan kezdi Pál a beszédét a világ legbüszkébb bírái előtt! Nem támad rájuk. Nem kezdi el szidni a bálványaikat, mert tudja, hogy akit sarokba szorítanak, az azonnal védekezni kezd, és bezárja a szívét. Ehelyett megkeresi azt az egyetlen pontot, ahol a lelkük legmélyebb sebzettsége láthatóvá válik.
Azt mondja nekik: „Úgy látom, ti valóban nagyon vallásosak vagytok!” Az eredeti görög szövegben itt egy különleges szó áll (deiszidaimoneszterosz), ami pontosabban azt jelenti: „tele vagytok babonás félelemmel az istenek iránt”.
Honnan látta ezt Pál? Abból a furcsa kőoltárból, amire ez volt vésve: Az ismeretlen istennek.
Ennek az oltárnak megrázó története volt. Hat évszázaddal Pál előtt szörnyű pestisjárvány tört ki Athénban. Az emberek sorra haltak meg az utcákon. A város vezetői kétségbeesetten mutatták be az áldozatokat az összes ismert istenüknek, de a járvány nem állt meg. Végül elhívtak Krétáról egy Epimenidész nevű bölcset. Ő azt tanácsolta, hogy vigyenek fel egy nyájat az Areopágosz dombjára, és engedjék szabadon a juhokat. Ahol egy bárány magától lefekszik a fűbe – és nincs a közelben egyetlen ismert isten szobra sem –, ott építsenek oltárt „az ismeretlen istennek”, hátha ő haragszik rájuk, csak véletlenül kifelejtették a névsorból.
Érted, miről szólt ez az oltár? A puszta, jeges rémületről. Arról a szorongásról, hogy „mindent megtettünk, mindenre felkészültünk, de mi van, ha mégis kihagytunk valamit, és abból lesz a baj?”
Hányan élnek ma pontosan ebben a belső feszültségben! Bebiztosítjuk a házunkat, az autónkat, az egészségünket. Tervezünk, számolunk, igyekszünk minden szabályt betartani. Mégis ott bujkál a szívünk egy sötét sarkában a néma félelem: mi van, ha jön valami, amit nem tudok kivédeni?
Sőt, hadd menjek egy lépéssel közelebb. Nagyon sok olyan "keresztény" ember ül alkalmanként a templompadokban vagy székekben, akiknek Isten valójában még mindig „az ismeretlen Isten”. Imádkoznak hozzá, mert úgy illik. Betartanak bizonyos szabályokat, nehogy baj érje a családjukat. De a lelkük mélyén Isten idegen maradt számukra. Egy távoli, szigorú ellenőrnek látják Őt, akinek állandóan bizonyítani kell. Esetleg egy kicsinyes Istennek, aki kétségbeesetten vágyik a figyelmünkre, hitünkre, csodálatunkra.
És ekkor Pál apostol mond egy olyan mondatot, ami alapjaiban rengeti meg minden emberi vallásosság falát: „Nincs szüksége rá, hogy az emberek szolgálják őt, mintha valamiben hiányt szenvedne. Éppen ellenkezőleg: ő ad mindenkinek életet, leheletet, és minden mást is.”
Olvasd el újra ezt a mondatot, ha belefáradtál abba, hogy mindig erősnek és tökéletesnek kell lenned!
A pogányok azt hitték, hogy az isteneknek szükségük van az emberek áldozataira. És milyen sok hívő szakad bele ma is abba a tévhitbe, hogy Isten egy követelőző főnök, aki a mi teljesítményünkre szorul! Ha azért szolgálsz, azért vagy jó ember, hogy végre kiérd Isten elismerését, előbb-utóbb teljesen ki fogsz fáradni és meg fogsz keseredni.
Képzeld el, hogy halálosan szomjas vagy a hegyekben, és végre rátalálsz egy kristálytiszta, bővizű sziklaforrásra. Hogyan tiszteled meg azt a forrást? Úgy, hogy hazaszaladsz egy vödörért, megtöltöd poshadt esővízzel, és visszacipeled a hegyre, hogy beleöntsd a forrásba, hátha segítesz neki? Ugye milyen nevetséges gondolat! Egy forrást nem azzal dicsőítesz meg, ha vizet hordasz bele. Egy forrást úgy tisztelsz meg, ha térdre esel előtte, és szomjasan iszol belőle!
Isten nem szorul rá a mi vödreinkre. Ő nem azért hív magához, mert Neki hiányzik valami, hanem azért, mert te szomjazol. Miközben ezt a mondatot olvastad, vettél egy lélegzetet. Azt a levegőt is Ő adta a tüdődbe. Ő nem elvenni akar az életedből, hanem Ő maga az életed forrása.
Aztán Pál még egy hatalmas igazságot kimond: „Ő teremtette az első embert, és annak az utódaiból az összes nemzetet... Ő határozta meg a népek lakóhelyének határait, és azt is, hogy meddig lakhatnak ott.”
Az athéniak azt hitték, ők különlegesebbek minden más népnél, mert az ő őseik egyenesen Attika földjéből sarjadtak ki, míg a többi nemzet csak másodrendű jövevény. Pál egyetlen mondattal összetöri ezt a gőgöt.
Azért teremtett Isten kezdetben csak egyetlen embert, Ádámot, hogy a történelem során soha senki ne mondhassa a másiknak: „Az én apám nemesebb volt, mint a tiéd.” A kereszt tövében és a Teremtő előtt egyetlen vérből vagyunk mindannyian.
De van ebben a versben még valami, ami ma személyesen neked szól. Azt mondja az Ige: Ő határozta meg az idődet és a lakóhelyed határait.
Szoktál néha úgy érezni, mintha rossz helyen lennél? Mintha idegen lennél abban a környezetben, abban az országban, azon a munkahelyen vagy abban az élethelyzetben, ahol most vagy? Sokszor feszíti az ember lelkét az az érzés, hogy az élete csak véletlenek és kényszerpályák sorozata.
Egyszer valaki így fakadt ki: " Hoztam döntéseket az életemben, de nem tudtam, hogy ezek a döntések ide fognak vezetni. A hivatás, amit olyan fényesnek láttam az elején kiderült, hogy dögunalmas és nem hoz elég pénzt sem. A házasságom, amely olyan ígéretesnek tűnt zátonyra futott. A tervemből pedig, hogy az USÁ-ban fogom megvalósítani az álmaimat szertefoszlott. Már nem lesz belőle semmi."
A Biblia itt azt mondja: állj meg! Az életed térképét nem a vakvéletlen rajzolta. Nem véletlen, hogy pontosan a 21. században születtél meg. És az sem véletlen, hogy ma pontosan abban a városban, abban az utcában élsz, ahol most vagy. Isten húzta meg az életed határait.
És tudod, miért tette oda az életedet, ahol most vagy? A következő versben Pál elárulja a titkot: azért, hogy ott keresd meg Őt.
Ne élj tovább úgy, mintha egy vak, kiszámíthatatlan sors kezében lennél! És ne próbáld többé a saját izzadságoddal kiengesztelni egy „ismeretlen Isten” haragját. Az az Isten, aki a csillagokat a helyükre tette, pontosan tudja a nevedet, látja a küzdelmeidet, és ma arra hív, hogy tedd le a terheidet, és igyál az Ő kegyelmének élő vizéből. Ha az életedet átadod Istennek, még ha elrontottad is, Ő képes jóra fordítani a sorsodat.

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm Neked, hogy Te nem egy távoli, ismeretlen Isten vagy, akitől rettegnem kellene, hanem szerető Atya, aki életet és leheletet adsz nekem minden egyes reggel. Bocsásd meg, amikor úgy éltem, mintha az én erőlködésemen múlna a jövőm, és amikor elfelejtettem, hogy minden áldásom Tőled van. Köszönöm, hogy az életem nem a véletlen műve. Köszönöm, hogy Te pontosan tudod, miért vagyok most ezen a helyen és ebben az élethelyzetben. Ma leteszem Eléd a rejtett szorongásaimat és a kimerültségemet. Nem akarok többé a saját erőmből bizonyítani Neked, hanem egyszerűen csak inni akarok a Te kegyelmedből és békességedből. A Jézus Krisztus nevében, Ámen.