2019. október 26., szombat

A Szentlélek az erőnk!

Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig."
Apostolok cselekedetei 1. fejezet 8. vers




Némely emberek tévesen értelmezik a fenti igeverset és azt tanítják, hogy az erő amiről Krisztus beszélt és a Szentlélek az két különböző dolog. Először a Szentlélek jött el majd utána pedig az erőt kapták meg a tanítványok.

Az igazság azonban az, hogy a Szentlélek és az erő amit a tanítványok kaptak egy és ugyanaz.

Krisztus mondta, mielőtt felemeltetett a Mennybe: „És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel."

Lukács evangéliuma 24. fejezet 49. vers

Sokan kérdezgetik, hogy napjainkban van-e reménysége a gyülekezetnek? Van-e reménysége a keresztény embernek? Azoknak a keresztényeknek, gyülekezeteknek akik nem adnak helyet a Szentlélek újjászülő és átformáló erejének, nincs reménysége.

Akik viszont egyéni életükben engednek az Istennek, azok életében szintén lakozást vesz a Szentlélek, ugyanolyan erőteljesen munkálkodva szabadítja meg ezen személyeket a félelmeik, erőtlenségeik, rabságaik fogságából és képessé teszi őket az Istentől való küldetés elvégzésére.

A kereszténység elutasít minden „önsegítő” próbálkozást a bűn problémájával kapcsolatosan és egyedül a Krisztusban vetett hitből fakadó mennyei Erőre bízza magát.

Gyülekezeteink virágozni fognak, ha helyet adunk a Szentléleknek, aki ugyanolyan erőteljesen munkálkodik már több ezer éve.


IMA: Istenünk, tudjuk azt, hogy mi nem tudunk önmagunkon segíteni, nem tudunk közösségeinken sem segíteni Szentlelked nélkül. Segíts, hogy feladjunk minden próbálkozást, minden emberekben való bizakodást, hogy a Szentlelked erejével, vezetésével a Tőled kapott küldetésünket betölthessük. Krisztus nevében, Ámen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...