119. Zsoltár 57. vers
Isten parancsára lett szétosztva az ígéret földje területekre, minden terület egy-egy törzs örökségeként. Mindegyik törzs kapott örökséget, de a Lévi törzse, a léviták, Isten parancsa szerint nem kaphattak örökséget. Miért?
Azért, mert a léviták Isten szolgái voltak, akiket Isten jelölt ki erre a nemes elhívatásra.
Ők voltaképp örökségül az Isten szolgálatát kapták, hiszen mindennemű szolgálatban nekik kellett tevékenykedni és vezetni az egész népet.
Elég nekünk az Isten, mint életünk öröksége? Ma a legtöbb ember rohan, lohol, hogy valamiféle földi örökséget szerezzen, miközben figyelmen kívül hagyja azt az örökséget, Aki felbecsülhetetlen és örökkévaló. Ígér nekünk, akik Isten szolgálatában állunk Isten földi gazdagságot, mindenre kiterjedő földi jólétet? Nem! Sőt! Ő mondta, hogy a lévitáknak nem is szabad más örökséget gyűjteni, hiszen az övék a legcsodálatosabb örökség: Isten szolgálata.
A nép feladata volt, hogy Isten gondviselésének eszközeiként gondoskodjanak a lévitákról. Amikor a nép szerette és követte Istent, szerette a lévitákat és megbecsülte őket az Istentől kapott örökségük miatt. Amikor Istent meggyűlölte a nép, a léviták is „leértékelt” emberek lettek.
Így van ez ma is. Olyan bátran szapuljuk azokat, akiket Isten szolgálatba helyezett és elhívott. Olyan bátran kihúzzuk magunkat az Isten által kijelölt kötelességünk alól. ( Imatámogatás, hajlandóság a szelíd együttműködésre, kettős tisztelet, anyagi megbecsülés). Mi ennek az oka? Az Istennel való kapcsolatunknak hiánya vagy megrendülése. Ahol ezek a dolgok jól működnek egyéneknél, közösségeknél az a következménye annak, hogy az emberek Istennel való kapcsolata helyreállt.
IMA: Istenünk, olyan könnyen nagyravágyóak, ostobák leszünk ebben a fogyasztói társadalomban. Segíts nekünk, hogy Téged vágyjunk mindenek felett, mint a mi örökségünket. Segíts keresni elsősorban a Te országodat és igazságodat és bízni abban, hogy Te gondot viselsz a szükségeinkről. Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése