2020. február 12., szerda

Nem vagy egyedül!

Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet vénjeit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.
Jakab levele 5. fejezet 14. vers



A legtöbb ember, ha rossz hírt kap és tudomására jut, hogy komoly betegsége van, először próbál egyedül megbirkózni vele.
A Krisztus testében, a gyülekezetben viszont ennek máshogy kell történnie. Jakab oktatja a gyülekezetet és ma oktat a Szentlélek által minket is, hogy ilyenkor hívassuk magunkhoz a gyülekezetünk vezetőit, valljuk meg bűneinket, kenjenek meg minket olajjal és imádkozzanak gyógyulásunkért.
Mennyire távol áll ez a tea-délutános közösségeinktől. Szívszaggató, hogy sok ember, aki kereszténynek gondolja magát, csak bolyong egyedül és nem is vágyik arra, hogy betagolódjon, és igazi közösséget gyakoroljon Isten gyermekeivel. Pedig ha van hamis közösség, azt jelenti, hogy van igazi közösség is.
A hamis, mindig az igazinak az olcsó utánzata. Ha nem lenni igazi pénz, nem lenne hamis pénz sem.
Nagy ereje, és hatékonysága van a Krisztus által megigazult ember könyörgésének, a hitből való imádság pedig megerősítheti a beteget.
Hisszük, hogy Isten csodálatos módon gyógyíthat meg emberek és azt is tudjuk, hogy néha megengedi Isten, hogy az övéi is komoly betegségbe essenek és meghaljanak.
Hogy tudjuk összebékíteni ezt a valóságot a fent olvasott ígérettel? Egy beteg ember jóléte és az imádság hatékonysága jóval mélyebb jelentőséggel bír, mint a puszta fizikai állapot.
Amikor engedelmeskedünk ennek az ígéretnek és engedjük, hogy Isten kipróbált hitű emberei imádkozzanak értünk, Isten jelenlétének a szeretetteljes biztonságát adja nekünk és a bizonyosságot, hogy nehézségeinkben, életutunkon nem vagyunk egyedül, küzdelmeinkben vannak harcostársaink.
Nem kell egyedül elviselned szenvedéseidet! Segítséget kérhetsz kipróbált Krisztus követőktől, hogy harcoljanak veled együtt.


IMA: Istenem, köszönöm neked a Benned vetett hit által nyert családomat. Köszönöm, hogy van kikkel imádkoznom azért, hogy cselekedhess csodálatosan életemben. Könyörülj minden olyan olvasón akinek nincs gyülekezete, támogató közössége, hogy rádöbbenjen, a keresztény élet, harc, nem magányos harc, hanem csapatjáték. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...