A Jeremiás siralmairól szóló könyv nem egy felületes olvasmány, hanem egy ember segélykiáltásairól szól, aki mély „gödörbe” került.
A szerző nem önmaga miatt sír, jajgat, kiált elsősorban, hanem az Isten népe miatt, aki a saját lázadása miatt került fogságba és hosszú évek óta a rabságának a mocskában tengődött.
A könyvnek a közepe felé viszont fény szűrődik át a sötétségen akkor, amikor az író felemeli a fejét Istenhez és megvallja, hogy egyedül az Ő szeretetében, kegyelmében, irgalmában bízik.
Egy embert látunk, aki a mélységből, keserű lélekkel, „egyenesbe jön” és Isten eltökélt harcosává válik, akit nem tudnak felemészteni az élet súlyos nehézségei.
Az Istenben vetett bizalommal párosult segélykiáltás tudja, hogy Isten végül meg fogja menteni az övéit.
Volt egy hölgy, aki több évtizeden keresztül ágyban feküdt és mozgásképtelen volt. Egy légcső betegség miatt hónapokig nem tudott beszélni sem.
Több, mint 10 műtéten esett át abban az időszakban. Olyan jó volt hallani a családja bizonyságtételét: „Azokban a hónapokban amikor nem tudott beszélni, reggelenként tisztán hallottuk, amint suttogta:
„Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom.”
Ez a beteg nő tudta, hogy a problémája nem fog megszűnni reggelre, de azzal is tisztában volt, hogy Isten iránta való kegyelme sem fog megszűnni, hanem minden reggel megújul.
A mi életünkben szűnik-e a sötétség vagy éppen egyre sűrűbb lesz, azon múlik csupán: Hova nézünk és kiben bízunk?
Aki a szenvedés idején is átkozza Istent, nem akarja megalázni magát, nem lesz enyhülése, de aki tudja, hiszi, hogy Isten szereti a népét akkor is, amikor fenyíti azt, annak már közel a hajnalhasadás.
IMA: Úr Jézus, az éjszaka sötét árnyainak sokszor engedjük, hogy elhomályosítsák mindennapjainkat is. Ragyogtasd ránk a Te szereteted fényét életünk minden napján, hogy láthassuk az áldásaidat. Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése