2021. június 5., szombat

Szabadulás a függőségekből

Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel.
Efézusiakhoz írt levél 5. fejezet 18. vers



Lehet, hogy magad is azok közé tartozol, akik „csak kicsit” iszogatnak, talán éppen amiatt szenvedsz, mert valamelyik családtagod alkoholista.
Semmiképpen sem az a jó megoldás, ha lenézed és megveted az alkohol fogságában sínylődő embereket.
Jusson azonban eszedbe, hogy egy alkoholista mennyi pénzt veszít el az alkohol miatt, hány mosolyt rabolt el tőle az alkohol, amit a feleségétől megkaphatott volna.
Mennyi önfeledt játszadozást veszített el az alkoholista a gyermekeivel. Gondolj a sok rabra, akik azért vannak börtönbe, mert az alkohol elhomályosította ítélőképességüket és szörnyű bűnöket követtek el emiatt pedig elveszítették szabadságukat. Gondolj a kórházakra, bentlakásos intézményekre ahol sok-sok olyan ember található, akiket az alkohol megfosztott az egészségüktől.
Érdemes fogyasztani alkoholt akkor is, ha az a saját gyermekeid megvetését fogja maga után? Érdemes saját magadat tönkretenni úgy, hogy közben az alkohol ipart gazdagítod a saját nyomorúságod árán?
Ha úgy érzed legyőzött az alkohol és tehetetlennek, elkeseredettnek érzed magad, nézd, mit mond neked Isten:
„ Szememből könnyek hullanak éjjel-nappal, és nem apadnak el. Mert súlyos sebet kapott népem szűz leánya, igen fájdalmas csapást.” ( Jeremiás 1:17)
Isten szánja elveszett állapotodat. Törődik veled és megoldást is tud adni számodra.
Miért kellene neked a bor, az alkohol, amikor az Isten Szentlelkének teljessége számodra is rendelkezésre áll?
A Szentlélek nem átmeneti felejtést, lazítást, mámort ígér neked. Erőt ad neked arra, hogy szabad légy az alkoholtól és minden más függőségtől és cselekedhess olyan dolgokat, amiket Isten szeretne véghezvinni életed által.


IMA: Istenünk, Téged semmi sem pótolhat. Szeretnénk megszabadulni minden függőségtől, megkötözöttségtől és betelni a Te Szentlelkeddel. Krisztus nevében szabadíts meg minden olyan személyt, aki olvassa a fenti gondolatokat és maga vagy családja érintett valamilyen függőségben. Krisztus nevében kérünk, Ámen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...