2021. július 7., szerda

Mit kaptunk az Úrtól? 3. rész

Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe. Máté evangéliuma 25. fejezet 14-15. vers



Az elmúlt két napban megláthattuk, hogy az Úr, az ajándékok Istene, másrészt megláthattuk, hogy bátorság és bölcsesség kell ahhoz, hogy a kapott ajándékainkat használjuk és kamatoztassuk Isten dicsőségére.
Fontos látnunk azt is, hogy a mi Urunk, a számadás Istene is. A harmadik szolga elfelejtette, hogy az ajándékok Istene, a számadás Istene is, egy napon pedig vissza fog térni.
Elásta a talentumát, mert eltávolodott az ő Urától. Ha valaki eltávolodik Istentől, nem akarja már építeni az Isten országát és kamatoztatni, amit kapott az ő Urának dicsőségére. Csak önmagának akar élni, csak önmagának akar dicsőséget lopni, csak önmagának akar mindent megtartani. Már nem akarja nézni, hogy az ő Urának mivel hálálhatja meg jóságát és bizalmát, csak önmagának él és önmagáért él.
Ebből fakadt, hogy nem ismerte igazán az ő Urát, csak megszokásból szólította Úrnak. Mit mond Krisztus? „ Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?" ( Lukács 6:46) Ez a szolga meg sem próbálta kamatoztatni, amit Istentől kapott. Eldöntötte, hogy nem lehet megvalósítani, amit az ő Ura, kér, és a saját feje szerint járt.
Végül mit mondott ez a szolga az Uráról? „ Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. ( Máté 25:24)
Tényleg ilyen Istenünk lenne? Nem! Tényleg kegyetlen és kérlelhetetlen Istenünk van? Nézz a golgotai keresztre és rájössz, hogy nem. Ő teremtett minket, ő adott talentumot nekünk, Ő adta oda Fiát értünk, hogy megmentsen az örök haláltól, Ő küldte el Szentlelkét. Hát nincs joga gyümölcsöket várni életünktől?
A kegyelemdöfést az vitte be a hűtlen szolgánál, hogy félelemtől vezérelve élt. Sok-sok bűnt félelemből engedhetünk be életünkbe. Félelemből mondunk egy hazugságot, lopunk, kozmetikázunk dolgokat stb. Talán te is félsz, hogy nem lesz mit enned, nem fognak értékelni, nem tudsz megházasodni, ha elkötelezed magad az Úr mellett. Bőven elég a félelem ahhoz is, hogy ne tegyél semmit akkor, amikor cselekedned kellene.


IMA: Istenünk, szeretnénk komolyan venni a tőled kapott talentumaink felelősségét. Nem akarunk eltávolodni Tőled, de ha eltávolodtunk, segíts visszatérnünk Hozzád. Nem akarjuk megszokásból élni kereszténységünket, nem akarunk helyet adni az ördög hazugságainak és elhinni, hogy Te kegyetlen és igazságtalan vagy. Nem akarunk a félelem, a meghátrálás emberei lenni, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk és gyümölcsöt teremjünk a Te dicsőségedre. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...