2021. augusztus 19., csütörtök

Isten családba helyezi az övéit

És ő "adott" némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, Efézusiakhoz írt levél 4. fejezet 11-13. versek



Olyan sok lelki értelemben otthontalan emberről hallok, akik szeretnének gyülekezetet találni már évek, esetleg évtizedek óta, de nem találják a nekik megfelelő közösséget.
Egyik gyülekezetben túl hangos a zenekar, a másik gyülekezetben nincs zenekar, a harmadikban nem rokonszenves a lelkipásztor, negyedikben adakozni kellene, ötödikben szeretnék, ha hűségesen látogatnám a gyülekezetet, hatodikban a gyülekezeti fegyelmet is gyakorolják stb. stb.
A keresztények egy másik csoportja ugyan megfordul különböző gyülekezetekben, de nem akarja elkötelezni magát. Olyanok ezek az emberek, mint az a fiatalember, aki udvarol egyik-másik hölgynek, igyekszik kiaknázni a hölgyekkel való „kapcsolattartás” előnyeit, néha-néha ígérget is nekik, de sosem kötelezi el magát egyik mellett sem.
A harmadik csoport pedig, azon keresztények csoportja, akik hallani sem akarnak gyülekezetről, lelkipásztorról, közösségről, mert meg vannak győződve, hogy ezek emberek által kitalált rendszerek és semmi hasznuk nincs.
Mit mond erre Isten szava? Azt mondja neked, hogy a gyülekezet, a gyülekezetben levő elhívott próféták, evangélisták, pásztorok, tanítók a szentek szolgálatára rendeltettek, hogy az Isten gyermekei a gyülekezet családias légkörében eljuthassanak a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a lelki felnőttkorra.
Azok az emberek, akik elfogadták Isten kegyelmét és szeretetét, jól tudják, hogy jellemben még tökéletlenek, de a megszentelődés folyamatában élnek, a Szentlélek pedig használni tudja őket tökéletlenségeik ellenére is.
Érett ember az, aki ismeri a saját maga korlátait és gyengeségeit és éppen ebből fakadóan hálával és szeretettel törekszik teljes szívéből Istennek tetsző életet élni.
Pál a börtönből írta az Efézusi levelét, de mégis tele volt hálával és örömmel. A szenvedései között, gyengeségeivel tudott dicsekedni és törekedni is tudott teljes szívével arra, hogy eljusson „ a Krisztus teljességének nagykorúságára.”
Ne érts félre! Voltak és vannak gyülekezetek, amelyeknek az a neve, hogy „élő, de valójában halott gyülekezetek”.
Az is előfordult már, hogy Isten kivezetett embereket ilyen közösségekből, de olyan példáról még nem hallottam, hogy Isten valakit arra vezetett volna, hogy elszakadjon az Ő szellemi testétől, (gyülekezetétől) mert azon kívül nincs élet.


IMA: Istenünk, segíts több időt töltenünk azzal, hogy hálát adunk a gyülekezetünkben kapott lelki áldásokért és kevesebbet a gyülekezetünkkel kapcsolatos panaszkodással.
Jézus Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...