2023. május 20., szombat

"Barátok" akiktől Isten meg akar óvni 3. rész

A gazdagság szaporítja a sok barátot; a szegénytől pedig az ő barátja elválik.                             Példabeszédek könyve 19. fejezet 4. vers



Harmadszor, ne barátkozz azokkal, akik csak érdekből akarnak a barátaid lenni. Ezek azok az emberek, akik szeretnek az utolsó filléredig vagy utolsó euródig. Szeretik a házadat, mert a rendelkezésükre bocsátod, szeretik a szép autódat, szeretik, hogy a közös ebédkor vagy vacsorakor te állod mindenki számláját. Ilyen "barátok" voltak a tékozló fiú körül, amikor kikérte atyai örökségét és elindult "szerencsét próbálni." Amíg pénze volt, addig az élete olyan volt, mint egy véget nem érő buli, de amint elfogyott a pénze, elfogytak a barátai is. Volt egy barátom hosszú évekkel ezelőtt, aki nálam sokkal jobb anyagi helyzetben volt, de amikor valahova mentünk vásárolni vagy valamilyen szolgáltatást igénybe venni, általában ő otthon felejtette a pénztárcáját és én fizettem helyette is. Természetesen mindezt "csak kölcsön" gondolta, de rendszerint elfelejtette visszaadni a kölcsönt. Nem bánom, hogy adtam, amikor tudtam, de azt meg kellett látnom, hogy a barátságunk érdekeken alapszik és éppen ezért nem igazi barátság. Nem követeltem, hogy adja vissza, amivel tartozik, de lezártam a barátságot. Ezek azok a barátok, akik megfeledkeznek rólad, amikor nehézségbe kerülsz. Elfelejtik a telefonszámod, az e-mail címed, a neved, amikor neked lenne szükséged segítségre. Azért, mert érdek barátok. Isten szava figyelmeztet arra, hogy nem helyes, ha érdek barátságokat tartasz fenn és az sem fog jóra vezetni, hogy olyan emberek közeledését, barátságát fogadod el, akik csak valamilyen érdek miatt akarnak a barátaid lenni.


IMA: Istenem, tégy engem önzetlenné az emberi kapcsolataimban. Ne engedd, hogy valaha is érdekből, hátsó szándékkal közeledjek bárkihez is. Segíts felismernem azokat a "barátokat" akik csak érdekből vannak körülöttem. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...