2023. október 16., hétfő

Lelki érettség

Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Korintusiakhoz írt első levél 13. fejezet 11. vers



A gyerekek szeretnek játszani és ezzel nincs semmi gond. Ennek is megvan a maga ideje és haszna. Emlékszem, hogy keresztanyámnál voltam, aki szorgalmasan varrt a varrógépnél én pedig fogtam a mérőeszközt, amivel mérte a szabni való szöveteket és egy mozdulattal ketté vágtam az ollóval majd diadalittasan így szóltam keresztanyámhoz: " Keresztanyu! Csináltam tettőt". Az én gyermeki elmém úgy fogta fel a dolgot, hogy egy eszköz helyett immár kettő van, de a valóság az volt, hogy egyetlen darab volt, amely immáron használhatatlanná vált.

Amikor valaki megtér, újjászületik, lelki értelemben még kiskorú. Éppen ezért tesz, gondol és mond olyan dolgokat, amelyeket talán legszívesebben megmosolyognának az érett keresztények. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy megköveteld az új keresztényektől, hogy adják fel, hagyják el azonnal az éretlen dolgaikat és viselkedjenek érettként.

A valóságban ez nem így működik. Jó volt tapasztalni, hogy keresztanyám jót nevetett a fent említett cselekedetemen és szeretetett tanúsított irántam annak ellenére, hogy tönkre tettem a munkaeszközét.
Az éretlen keresztényre jellemző, hogy nem tudja felmérni még a saját érettségi szintjét. Amikor a 4-5 éves gyerekeimnek azt mondtam, hogy kisfiam vagy kislányom, ők hamar kijavítottak: " Én nem kisfiú, én nem kislány vagyok, hanem nagyfiú, nagylány."
Éppen ezért sok szeretetre és türelemre van szüksége tőled, aki úgy gondolod, hogy már érettebb vagy náluk.
" Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk." ( Róma 15:1)
Ez a gondolkodásmód teljesen ellentétes a világi, testi, emberi gondolkodásmóddal. Hiszen a mai gondolkodás arra bíztat, hogy a saját szekeredet told a többivel pedig ne foglalkozz. Ha azonban érett keresztény vagy, akkor hiszem, hogy érted a fenti igeverset és törekszel is arra, hogy cselekedd azt.
Másodszor, a lelkileg éretlen keresztényre jellemző, hogy még nincsenek kifejlett gyökerei. Ebből fakadóan nagyon befolyásolhatóak. Az érett keresztények nem élnek vissza ezzel, hanem tanítják, nevelik Őt Isten beszéde és a Szentlélek ereje által. Az állam nem engedi, hogy 18 év alatti gyermek egyedül hozza meg a lényeges döntéseket. A szülő, akinek már érett gondolkodása van, felelősen hoz döntést a gyermeke legfőbb javát szem előtt tartva. Az élő keresztény közösségekben, az új keresztényeket folyamatosan támogatják, tanácsolják, hogy az életük próbáiban, kihívásaiban, nehézségeiben jó döntéseket tudjanak hozni. Ehhez fontos, hogy meg tudjanak gyökerezni Isten szavában, teljes akaratában.
Harmadszor, a lelkileg éretlen keresztény még éretlen a felelősség vállalásban. Amikor egy gyermek valamilyen csínytevést tesz, jellemző, hogy másra mutogat. Az érett keresztény ember, vállalja a felelősséget a saját hibáiért és éppen ebből fakadóan tud tanulni a saját hibáiból.
A fenti három gondolatot figyelembe véve érett vagy éretlen keresztény vagy? Ha 20 éve követed az Urat, és még mindig ezekkel a problémákkal küszködsz, az gond. Ha még mindig nem rendelkezel lelki ítélőképességgel, ha még mindig nem ismered Isten teljes akaratát, ha még mindig embertől-emberig kell szaladj, hogy helyetted hozzanak meg döntéseket, ha még mindig nem akarsz vagy nem tudsz felelősséget vállalni lelki értelemben, valamilyen lelki betegség férkőzött be életedbe és ez gátolja a lelki növekedésed vagy sosem ismerted meg Istent igazán, csak hoztál valamilyen döntést valamilyen vallásos életmód gyakorlása mellett. 
" Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Zsidók 5:11-12"
Ha érettebb vagy, mint a környezetedben levők, kérd az Isten erejét és bölcsességét arra nézve, hogy másokat is tudj segíteni abban, hogy eljuthassanak az érett lelki életre.


IMA: Istenem, kérlek téged tégy bölcssé, éretté, megalapozottá a Te szavad által. Köszönöm azokat az érett keresztényeket, akik által tanítottál, tanítasz és segíts nekem is támogatni azokat, akiknek erre van szükségük. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...