2023. december 12., kedd

Adventi Kőszikla

A föld végéről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem! 61. Zsoltár 2. vers



Melyik az a kőszikla, amelyikre szeretett volna eljutni a zsoltár írója, de nem tudott, mert igen magas volt az neki? Isten jelenléte, vagy ahogyan a zsoltár említi: " Isten sátra".
Jézus Krisztus azért jött el, hogy halandóként meghalhasson az emberiség bűneiért, de azért is jött, hogy ez a Kőszikla elérhető távolságba kerülhessen hozzád és hozzám.
Te és én nem tudtunk volna sosem felemelkedni ehhez a Kősziklához, de ha életedet Krisztusra, az igazi kősziklára alapozod, csodálatos dolgok fognak történni életedben.
Ez a Kőszikla magasabbra tud emelni téged önmagadnál és körülményeidnél. Ez a Kőszikla biztos menedéket, oltalmat tud nyújtani neked minden körülmény közepette.
Ha úgy érzed életedben sokminden "túl magas" neked, alapozd életedet erre a Kősziklára. Isten gondolatai, tervei nem a te gondolataid, terveid. Ezért nem is értheted azokat sok esetben, mert sokkal magasabb rendűek, mint a te gondolataid, terveid. Isten elsősorban nem azt várja, hogy az életedre vonatkozó minden tervét, gondolatát megértsd, megfejtsd, hanem azt, hogy bízz Benne.
A mai világban, olyan sok a sötétség, zavarodottság és úgy tűnhet, hogy végső soron a gonosz győz, de emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus a világosság, amely minden körülményben ragyog.
Ez a világosság mindig legyőzi a sötétséget. Engedd életedbe ezt a világosságot, hogy a magad helyén te is közvetíthesd ezt a világosságot. Összpontosítsd figyelmed Jézus Krisztusra, hogy ebben a sötét, zavaros, célt tévesztett, "keresztény" világban, bevilágíthassa életed ösvényét.


IMA: Istenem, köszönöm, hogy biztos alap vagy minden ember számára, aki hisz Benned és Rád építi az életét. Köszönöm Jézus Krisztust, Aki által elérhető közelségbe kerültél hozzám. Szeretnék Rád építeni életem minden napján, hogy a Te világosságod áradhasson át életemen. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...