2023. december 10., vasárnap

Tevékeny várakozás

De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Máté evangéliuma 6. fejezet 33. vers



Hallottam egy emberről, aki arra törekedett, hogy minden pillanatát hasznosan töltse. Elmondta, hogy amikor visszaszámlálós piros lámpánál van, előveszi az autóból az éppen aktuális könyvet, és addig is olvas. Tény, hogy a Krisztus eljövetelére való várakozás, nem tétlen várakozást jelent. A Karácsony előtti időszakban könnyen elnehezedhet a szíved, lelked, elfáradhat a tested, mert sok-sok teendőt vállalsz magadra. Ha pedig belépsz ebbe az ördögi körbe, akkor úgy fog tűnni, hogy a teendők listája végtelen.

Pedig sok-sok teendő nem is igazán lényeges, csak annyi időt, erőt és figyelmet rabolnak el tőled, amennyit te átengedsz nekik. Gondolkozz el azon, hogy mik az igazán fontos feladataid és foglalkozz csak azokkal a mai napon. Majd tedd ugyanígy holnap és életed minden napján. Fontos dolog, hogy végezd azokat a dolgokat, amelyek a kötelezettségeid közé tartoznak, de ne engedd, hogy az elfoglaltságaid kiszorítsák Istent a figyelmed középpontjából. Hiszen végül is az a célod, hogy Isten közelségében élj, maradj és fogékony légy az Ő szavaira, vezetésére. Sok ember hiszi azt, hogy Isten már nem szól hozzá, pedig voltaképp csak annyira lefoglalja, leterheli magát, hogy nem hallja meg Isten szelíd szavát.

Keresd, sóvárogd, kívánd hát először minden napon Isten közelségét. Ha ezt teszed, a kusza gondolataidban, terveidben rend és békesség vesz lakozást. Tudom. Talán azt gondolod, hogy vannak feladatok, amiket csak te tudsz megcsinálni jól, de hidd el, hogy nem neked kell a világ terheit a válladon hordanod.


IMA: Istenem, köszönöm, hogy tudatos várakozásra és ünnepi készülődésre hívsz a mai napon. Köszönöm, hogy minden gondomat, terhemet, feladatomat hozhatom Eléd, hogy Te adj világosságot mit kell tennem és mit kell elengednem. Krisztus nevében szeretnék a Te közeledben, jelenlétedben élni naponként. Segíts ebben, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...