2023. december 9., szombat

Velünk az Isten

Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten.                             Máté evangéliuma 1. fejezet 22-23. versek



Kérdezted-e már meg magadtól, esetleg Istentől, hogy miért kellett bizonyos dolgoknak megtörténniük életedben? Mária is kérdezhette volna. Egy fiatal, erkölcsös,tisztességes lány volt, aki mégis vállalta, hogy Isten teremtő szava megfoganjon méhében egy csecsemő formájában és megszülje azt. Kockáztatta a jegyesével való kapcsolatát és a jó hírnevét, de az Istenben vetett hite miatt nem szégyenült meg.
Nyugodj hát meg te is az Istenben. Tedd le aggodalmaidat, gondjaidat, hiszen már velünk az Isten. Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Örökkévaló biztonságot kínál számodra. Csakis az Isten adhat értelmet ennek az értelmetlen és hiábavaló földi létnek. Szánj időt naponta Istenre. Olvasd az Ő szavát, imádkozz és elmélkedj az olvasottakon. Kérd Isten Szentlelkét, hogy segítsen téged Krisztus nyomdokaiban járni.
Fogd az Isten kezét életed minden napján és így fogod megélni igazán az Isten jelenlétének igazi szabadságát.

IMA: Istenem, köszönöm, hogy emlékeztetsz a Te áldott jelenléted kiváltságára. Szeretnéd időt tölteni Veled. Segíts nekem, hogy teljes hittel és bizalommal kövesselek. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...