2024. március 14., csütörtök

Hirdesd Isten dicsőségét!

Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. 19. zsoltár 1-2. versek



A kommunisták azzal kapcsolatosan tanácskoztak a múlt rendszerben, hogy el kell mindent törölni, ami az embereket Istenre emlékezteti. Egy hívő parasztember a napra mutatott és így szólt: " Akkor kezdjétek a nappal. Töröljétek el. Mert az is mindenkit Istenre emlékeztet." 
A természet, a csillagok, a nap és a hold mind hirdetik Isten dicsőségét, és tanúskodnak arról a csodálatos kezéről, amely minden létrehozott dolgot megformált. Mindannyian látjuk, hogy milyen erőteljesen ragyog a nap és milyen energiát, hőt termel, de senki sem tudja megfejteni a titkát. A tudósok még csak a közelébe sem tudnak jutni, így szó sem lehet arról, hogy mintát vegyenek belőle és megfejtsék, hogy honnan meríti az energiáját? Hogy lehet, hogy évezredek óta izzik, de mégsem alszik ki? Elméletek ugyan vannak, de az igazságot csak az tudja, Aki felhelyezte kezdetben a napot, a holdat és a csillagokat az égboltra.
Az egek valóban hirdetik Isten dicsőségét. Minden nap, amikor felkel a nap, és elkezd világítani, tanúságot tesz arról, hogy Isten hatalmas és szerető keze alkotta a világot. A napfény, a meleg, az élet minden nap újra és újra azt hirdeti, hogy Isten gondoskodó és gondos keze mindig velünk van.
Az éjszaka sem csendes, ha arról van szó, hogy Isten dicsőségét hirdesse. Az éjszakai csillagok, a hold és az égbolt sötét mélysége mind tanúskodnak arról az Istenről, aki mindenek ura és teremtője. Az éjszaka csendjében is láthatod Isten keze nyomát a teremtett világban.
Hadd legyünk mi is olyanok, mint az egek, amelyek hirdetik Isten dicsőségét. Minden nap és minden éjjel légy kész tanúságot tenni arról az Úrról, aki mindent teremtett és mindent megtart. Hadd legyenek a tetteid, a szavaid és az egész életed Istent dicsőítő és magasztaló. A kérdés már csak az, hogy életed különböző dolgain, területein, ott vannak-e Isten Szentlelkének, szavának, kegyelmének áldott nyomai? 


IMA: Istenem, engem is Te teremtettél és Krisztus váltott meg. Így kétszeresen a Tied vagyok. Hadd tudjam én is hatékonyan hirdetni kicsiny életemmel a Te jóságodat és nagyságodat. Krisztus nevében, Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...