2024. március 25., hétfő

Isten féltő szeretetének tüze

A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat. Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!" Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: "A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem."
János evangéliuma 2. fejezet 14-17. versek



Ahogy Jézus belépett a Templomba, nem a szent áhítat és a tisztelet fogadta, hanem zaj és zűrzavar. Szemeiben csalódottság és fájdalom tükröződött., ahogy látta, hogyan használják fel az Atya házát valami olyasmire, amire Isten sosem szánta azt. Az ökrök és a juhok, a galambok árusai, a pénzváltók mind üzleteltek, mintha egy piac lenne, nem pedig egy szentély.

Jézus szíve fájdalmasan szorult össze, ahogy látta az embereket, akik elfelejtették az Atya házának szentségét és tiszteletét. Nem dühvel, hanem szeretettel és szomorúsággal fordult feléjük. És akkor az Isten háza iránti féltő szeretete cselekedetekben nyilvánult meg: kötélből korbácsot font, és határozott léptekkel indult az üzletelők felé, akik rablók módjára igyekeztek minél több pénzt kicsikarni azoktól, akik áldozni vagy Istent tisztelni jöttek a templomba, az ünnepre.

Felborította az asztalokat, szétszórta a pénzeket, kiűzte az embereket és az állatokat egyaránt. Nem az anyagi veszteség volt a fontos számára, hanem az, hogy az Atya házában olyan módon rendet tegyen, hogy az újra a hivatásának megfelelővé váljon. Egy szent helyen nem volt helye a világi érdekeknek és az anyagi haszonszerzésnek.
A galambárusokat szigorúan intette: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!" Nem a harag vezérelte szavait, hanem a szeretet. Tudta, hogy az Atya házának szentsége megérdemli a tiszteletet és az odaadást. Tudtad, hogy az Isten szeretetében nagyon is ott van a harag? Isten szereti a szentséget és haragszik a bűnre. Szereti a tisztaságot, de haragszik a tisztátalanságra. Szereti a rendet, de gyűlöli a káoszt.
Ezen esemény tanulsága nemcsak az, hogy nem szabad közönséges célokra használni az Isten házát, hanem az is, hogy a közömbösség helyett, az Istennek tetsző dolgok iránti szenvedélyes szeretet kell jellemezze életedet. Jézus, az Atya iránti szeretetében és hűségében cselekedett, hogy emlékeztesse az embereket arra, hogy az Atya háza szent és megilleti a tisztelet.
Tanítványainak eszébe jutottak az Ige szavai: "A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." És ahogy nézték, hogyan tisztítja meg Jézus az Atya házát, érezték szívükben az iránta való szeretetet, és megértették, hogy az igazi hit és szolgálat mindig a szenvedélyes és cselekedetekben megnyilvánuló szereteten és az alázaton alapul.
Tudtad, hogy pünkösd után, ha lakozást vett életedben Isten Szentlelke, már a tested is templommá vált? Isten nem vállalhat közösséget veled, ha paráznaságra és egyéb tisztátalan dolgokra használod a testedet. Meg akar tisztítani, helyre akar állítani téged. Engedsz ma az Ő szelíd szavának vagy megvárod amíg határozottabban lép fel életedben?


IMA: Úr Jézus, Te magad vagy a féltő, tűzzel lobogó, igazi, cselekvő szeretet. Szeretném azt szeretni, amit Te és azt gyűlölni, amit Te. Taníts meg engem is először is a testem templomában rendet tenni. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...