2024. március 4., hétfő

Isten mélységei

Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Korintusiakhoz írt első levél 2. fejezet 10. vers



A Szentlélek egyik neve a pártfogó. Amikor egy gyermek nagyon nagy vagyont örökölt, rendszerint egy ilyen pártfogót, gondviselőt rendeltek ki mellé addig, amíg el nem érte a felnőtt kort és maga nem állt készen arra, hogy belépjen örökségébe.

Isten sem hagyta egyedül gyermekeit a világban. Ha az Ő gyermekévé lettél hit által, akkor téged sem hagy kételyekkel és zűrzavarral küzdve, hanem elküldte hozzád is a Lelket, hogy vezessen téged az igazságban és a megértésben.
A Lélek mélységesen átjárja mindazt, ami Isten, és ezáltal segít neked felfogni a mennyei igazságokat. Az Ő vezetése nélkül, lehetetlen lenne megértened az isteni gondolatokat és szándékokat.

Amikor elmélyedsz az Isten Szentlelkének pártfogó szeretetében, megnyílik előtted az igazság és a bölcsesség forrása. Megértheted Isten akaratát és terveit az életeddel kapcsolatban. De ennél is fontosabb, hogy közelebb kerülj az Úrhoz és megtapasztald az Ő jelenlétét az életedben.
A Lélek által, Isten a szíved mélyére hatol, feltárva benned mindazt, ami elrejtve volt vagy elhomályosult. Általa változhatsz meg, és alakulhatsz Isten képére és hasonlatosságára.
Hagyd, hogy a Szentlélek vezessen téged az igazságban és a szeretetben. Nyisd meg a szívedet és az elmédet az Ő befolyására, hogy teljesen megértve és elfogadva Isten szeretetét, életed valóban dicsőíthesse Őt addig a napig, amíg be nem lépsz mennyei örökségedbe.


IMA: Istenem, köszönöm, hogy gondoskodsz rólam és megérteted velem azokat az igazságokat, amikre építenem kell ahhoz, hogy fejlődjek és növekedjek addig, amíg be nem lépek mennyei örökségembe. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...