2024. március 16., szombat

Isten szavának átformáló ereje

Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.               Józsué könyve 1. fejezet 8. vers



Egyre több olyan önmagát kereszténynek nevező egyén és közösség szorítja háttérbe Isten szavát. A változhatatlan Isten szava azonban mai napig változhatatlan. Sosem fogod kinőni azt, sosem tudod nélkülözni azt és ha az Isten Szentlelke vezet, azt is megérted, hogy miért megkerülhetetlen az számodra.
Az Isten beszéde olyan kincs, amivel nem tudsz túl sokat foglalkozni, nem tudod "túladagolni" vagy teljesen kiaknázni annak kincseit. Hogyan is tudnád kiaknázni az örökkévaló Isten örökérvényű szavait?
Isten szavának forrásaiból mindig frisset és újat meríthetsz. Új dimenziók nyílnak meg előtted Isten kegyelméről és szeretetéről az Ő szaván keresztül.
Akkor boldogulsz igazán, ha elkötelezed magad Isten szavának rendszeres tanulmányozása mellett. Isten szaván keresztül, a Szentlélek igazságra, tisztaságra és szeretetre tud vezetni téged. Minden egyes alkalommal, amikor teljesen nyitott szívvel, elmével és bizalommal veszed kezedbe Isten írott szavát, közelebb kerülsz Istenhez, jobban megismered Őt és az életedre vonatkozó tervét. Kérd hát Istent, hogy Szentlelke által keltse életre számodra a Szentírás betűit, hogy átjárják és megváltoztassák életedet. Ha ez megtörténik, életed legcsodálatosabb kalandja fog elkezdődni.


IMA: Istenem, szeretnék elmélyülni kijelentéseidben, hogy jobban megismerjelek Téged és tervedet. Krisztus nevében segíts ebben, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...