Amikor Isten járatlan útra küld

Ezek után Fülöphöz így szólt az Örökkévaló egyik angyala: „Készülj fel, és indulj el dél felé, azon az úton, amely Jeruzsálemből a sivatagon keresztül Gázába visz!”
Apostolok Cselekedetei 8. fejezet 26. vers (Egyszerű forditás)



Ismered azt az érzést, amikor végre egyenesbe jössz, minden működik, és hirtelen kapsz egy olyan pofont az élettől, ami visszadob a startvonalra? Amikor elérted a sikert, felépítettél valamit, de egy váratlan fordulat miatt újra a bizonytalanság sötétjében találod magad?
Van egy kimondatlan feszültség a lelkünkben. Azt hisszük, ha Isten megáld minket, akkor a sikernek folyamatosan növekednie kell. De a Menny stratégiája nem a mi karriertervünk szerint működik.
Nézd meg Fülöpöt. Samáriában történelmi ébredés közepén van. Tömegek térnek meg, csodák történnek, ő a legkeresettebb vezető. Minden reflektorfény ráirányul. És ekkor megszólal az angyal: „Készülj fel, és indulj el dél felé, azon az úton, amely Jeruzsálemből a sivatagon keresztül Gázába visz!”
Gondolj bele ebbe a parancsba. Emberi és logisztikai szempontból ez egy teljes katasztrófa. Otthagyni a dübörgő sikert egy elhagyatott, száraz, üres sivatagi útért? Miért tenné ezt egy sikeres vezető?
Ha fellapozzuk a héber iratokat és a rabbinikus magyarázatokat, a sivatag szava (midbar) mélyebb jelentést hordoz. Ugyanabból a tőszóból származik, mint a dabar, ami azt jelenti: beszélni, kijelenteni.
A zsidó gondolkodásban a sivatag nemcsak a büntetés helye. A sivatag az a hely is, ahol Isten elnémítja a külvilág zaját, hogy végre négyszemközt beszélhessen veled. Gáza abban az időben egy elpusztított, elhagyatott terület volt. Isten kiküldte Fülöpöt a semmi közepére.
Pszichológiailag ez a legnehezebb próba. A tömeg tapsa függőséget okozhat. Amikor sokan vesznek körül, fontosnak érzed magad. De a jellemed nem a színpadon ismerszik meg, hanem akkor, amikor Isten kivon a forgalomból, és elküld a sivatagba, ahol senki sem lát.
A huszadik század elején élt egy ember Európában, akit Albert Schweitzernek hívtak. Harmincéves korára a világ a lábai előtt hevert. Zseniális orgonaművész volt, elismert filozófus és ünnepelt teológus. A sikerei csúcsán járt, a kulturális elit csodálta.
Aztán meghallott egy belső hívást. Otthagyott mindent. Beiratkozott az orvosi egyetemre, majd fogta magát, és elutazott az egyenlítői Afrikába, Lambarénéba, a sűrű dzsungel közepére, hogy kórházat építsen a leprásoknak és a legszegényebbeknek.
A barátai, a kollégái, a korabeli sajtó őrültnek nevezte. Azt mondták, elpazarolja a tehetségét a senki földjén. De Schweitzer tudta, hogy az ő „Gázai útja” ott van a dzsungelben. Ott, az elszigeteltségben, a kényelem nélkül vált azzá a világítótoronnyá, akiért később Nobel-békedíjat kapott. Nem a párizsi katedrálisok orgonájánál, hanem a sárban, az elfeledett emberek között teljesedett be a sorsa.
Lehet, hogy most te is egy ilyen sivatagi úton jársz.
Elveszítettél egy pozíciót, és úgy érzed, láthatatlanná váltál?
Egyedül maradtál egy nehéz élethelyzetben, és senki nem kérdezi meg, hogy vagy?
Elmaradt mellőled a tömeg, és szenved a lelked a magánytól?
Azt hiszed, ez a vég. Azt hiszed, Isten elfelejtett, és engedi elfolyni az életed napjait, éveit értelmetlenül. De hadd mondjam el neked a Biblia örök igazságát: Isten soha nem küld a sivatagba ok nélkül.
Azért hozott ide, mert a samáriai sikerben a lelked elkezdett a tapsból élni, nem pedig Őbelőle. Azért hozott ide, mert a sivatag túloldalán vár rád valaki. Egyetlen egy ember, akinek pont a te történetedre, a te sebeidre és a te bizonyságtételedre van szüksége.
Ne lázadj a magány ellen! Ne akarj visszarohanni a zajba! Készülj fel, és lépj rá a járatlan, elnéptelenedett útra, mert az Isten csodálatos találkozásokat hozott létre a sivatagban.


IMA: Atyám! Olyan nehéz elfogadnom, amikor elnémulnak a körülöttem lévő hangok. Beismerem, hogy félek a magánytól, félek a sivatagtól, és gyűlölöm, ha láthatatlannak érzem magam. Olyan sokszor építettem azt aki vagyok a sikereimre és mások elismerésére.
Bocsásd meg, hogy lázadoztam a csend ellen! Most megállok ezen a sivatagi úton, és nem futok el. Ha Te hoztál ide, akkor bízom Benned. Hiszem, hogy nem elpazarolod az életemet, hanem felkészítesz valami sokkal mélyebbre.
Tölts meg Szentlélekkel és bátorsággal! Nyisd meg a fülemet, hogy meghalljam a Te suttogásodat a csendben. Tisztítsd meg a szívemet az egótól és a feltűnési vágytól. Adj erőt, hogy engedelmeskedjek akkor is, ha nem látom a logikát. Vezess el azokhoz az elfeledett lelkekhez, akik az út szélén várnak Rád. Az életem a Tiéd, a sötétben és a fényben is! A sivatagban és az óázisban egyaránt. Jézus Krisztus nevében, Ámen.