Ő így válaszolt: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Éppen azt a részt olvasta, amely így szól:
„Ahogy a juhot levágni viszik, úgy vezették őt. Ahogy a bárány hallgat, amikor nyírják, ő sem szólt egy szót sem. Megszégyenítették, és igazságtalanul bántak vele. Élete véget ért a földön, s nem fogják emlegetni utódait!”
A főember Fülöphöz fordult: „Kérlek, mondd meg, kiről beszél itt a próféta: saját magáról, vagy valaki másról?” Fülöp hozzáfogott, hogy elmagyarázza a Jézusról szóló örömhírt. Azzal kezdte, amit a főember éppen olvasott.
Apostolok Cselekedetei 8. fejezet 30-35. versek
A szekéren ülő etióp férfi nem volt tanulatlan. Magas pozíciót töltött be, nyelveket beszélt, komplett pénzügyi rendszereket mozgatott. Kezében ott volt az ókori világ legértékesebb szellemi kincse, Ézsaiás tekercse. Mégis, ahogy a sorokat rótta, a tekintete megragadt a papiruszon. Volt ott valami, ami mélyen feszítette a lelkét.
Olvasta a szavakat egy valakiről, akit elnémítottak. Akit megszégyenítettek. Akit megfosztottak az igazságtól, és akinek az élete úgy ért véget, hogy nem maradt utána semmi. Ez a hatalmas ember, akit a világon mindenki tisztelt, felismerte saját belső sebét ebben a leírásban. Hiszen ő maga – mint udvari főember – tudta, milyen érzés kívülállónak lenni, és megfosztva lenni a teljes élettől.
Ezért teszi fel azt a drámai kérdést: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?”
Milyen gyakran vagyunk mi is ugyanígy! Ott van a kezünkben minden információ. Százával pörgetjük a posztokat, az önsegítő könyveket, még a Bibliát is forgatjuk, de a szívünk mélyén ott bujkál a hiány. Értjük a szavakat, de nem értjük az életünket. Látjuk a leírt betűt, de nem találjuk meg benne a saját történetünket. Tegnap láthatjuk, hogy önmagában e világ sikerei, örömei egy pillanatig édesek ugyan, de nem adnak végső célt, boldogságot, beteljesedést.
Ugyanez a helyzet a tudásszomjjal. Önmagában pozitív dolog, ha tájékozottak vagyunk és igyekszünk tanulni minden élethelyzetben, de a lélek számára a tudás egyedül nem ad beteljesedést és a műveltség nem tud jellemmel megajándékozni. Sok rendkívül gazdag és nagy tudású ember tűnt fel a történelem színpadán úgy, hogy jellemmel nem rendelkeztek.
1969-ben, amikor az Apollo–11 legénysége visszatért a Holdról, az egész világ ünnepelte őket. Megmászták a tudomány és az emberi teljesítmény legmagasabb csúcsát. Mégis, Buzz Aldrin űrhajós később nyíltan beszélt arról a mély depresszióról és küzdelemről, ami a küldetés után követte őt. Elérték a Holdat, de visszatérve a Földre a lelke mélyén nem találta a választ arra a kérdésre: „Most hogyan tovább? Ki vagyok én valójában?”
A tudás önmagában nem gyógyít meg. A siker nem ad belső békét.
És ekkor Fülöp felteszi a kérdést: „Érted-e, amit olvasol?”
Fülöp nem oktatja ki. Nem lép fel fölényesen. Csak odalép mellé, felül a szekérre, a meglévő kérdéseinél találkozik vele, és pontosan arról a pontról kiindulva mutatja meg neki Jézust. Mert Jézus az a Szenvedő Szolga, aki elhordozta a megszégyenítést. Aki némán ment a keresztig, hogy nekünk hangunk lehessen. Akit elvágtak az élők földjéről, hogy nekünk örök örökségünk legyen.
Három életbevágó igazság rejtőzik ebben számodra ma:
Alázat nélkül nincs felismerés: A pénzügyminiszter nem szégyellte kimondani: nem értem. A büszkeség mindig meggátol abban, hogy meggyógyuljunk. Amíg eljátszod a külvilágnak, hogy minden választ tudsz, a lelked éhezni fog. Merni kell feltenni a kérdéseidet Istennek!
Minden fájdalmadnak van válasza Jézusban: Az etióp férfi a saját elutasítottságát látta a szövegben, és Fülöp megmutatta neki, hogy Jézus pontosan arra a sebére hozott gyógyulást. Nincs olyan belső feszültséged, magányod vagy kudarcod, amire a kereszt ne adna választ.
Válj elérhetővé mások számára: Ha már ismered az igazságot, ne felejtsd el: körülötted rengetegen ülnek a saját gondolataik fogságában. Szükségük van valakire, aki nem elítéli őket, hanem odaül melléjük a szekérre, és türelemmel elmagyarázza nekik az örök élet reménységéről szóló örömüzenetet.
IMA: Úr Jézus! Köszönöm, hogy te nem félsz odalépni az én zötykölődő, zűrzavaros életem mellé. Bocsáss meg, amikor a saját büszkeségem miatt eljátszottam, hogy mindent értek, miközben a lelkem mélyén üresség és feszültség volt!
Köszönöm, hogy te magadra vállaltad a megszégyenítést, a magányt és az igazságtalanságot a kereszten, hogy nekem teljes és értékes életem lehessen. Adakozz nekem alázatos szívet, hogy merjem feltenni a kérdéseimet! Nyisd meg a szememet a te igéd mély igazságaira! És adj tüzet a szívembe, hogy ne hallgassak: adj bátorságot odalépni azokhoz a felebarátaimhoz, akik a sötétben tapogatóznak, és mutassam meg nekik a te megváltó szeretetedet!
Jézus Krisztus nevében, Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése