Imádság és cselekvés

Egyik délután három óra körül látomás látott. Nyitott szemmel figyelte, amint Isten egyik angyala bejött hozzá, és megszólította: „Kornéliusz!”
Kornéliusz döbbenten meredt rá, és rémülten kérdezte: „Mit kívánsz, Uram?”
Az angyal így válaszolt: „Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat. Most azért küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide azt a Simont, akit Péternek is hívnak. Ő éppen egy Simon nevű tímármesternél vendégeskedik, aki a tenger partján lakik.” Ezután az angyal eltűnt. Kornéliusz magához hívta két szolgáját és egy katonát a saját közeli segítői közül. Ez a katona is istenfélő ember volt. Mindent elmondott nekik, és elküldte őket Joppéba.
Apostolok Cselekedetei 10. fejezet 3-8. versek



Kornéliusz délután három órakor – a szokásos imaórán – egyedül volt. Teljesen egyedül. A mai szertartásos kereszténység azt mondja talán erre: " Minek volt imaórán, ha teljesen egyedül volt? El kellett volna halasztani vagy nem?" Csakhogy ez nem szeretartásos megszokás volt. Ez a százados őszintén kereste a kapcsolatot Istennel. Nem tombolt körülötte a csata, nem voltak jelen a katonái. Ebben a hétköznapi, csendes pillanatban hirtelen belépett az életébe a láthatatlan világ. Az angyal megszólította a nevén: „Kornéliusz!”
Gondolj bele: a hatalmas Római Birodalom egy névtelen tisztjét az Ég ura a saját nevén szólítja.
A katona megrettent. A hatalomhoz és fegyelemhez szokott ember szembesült az igazi fenséggel. De amit az angyal mondott neki, az mindent megváltoztatott: „Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat.”
A héber gondolkodásban és a rabbinikus iratokban az ima és a jótékonyság (cedáká) kéz a kézben jár. Úgy tekintettek rájuk, mint az áldozatra, ami felszáll Isten elé a templomi oltárról. Kornéliusz azt hitte, a falak között ragadnak a sóhajai. Azt hitte, a névtelenül adott adományai elvesznek a világ zajában. De Isten mennyei könyvében minden egyes elmondott imának és titokban tett jócselekedetnek nyoma volt.
Milyen gyakran érezzük úgy, hogy hiába imádkozunk! Hogy Isten hallgat. Hogy a jó döntéseinknek, a hűségünknek, a másokért hozott áldozatainknak semmi foganatja nincs.
A te életedben is vannak ilyen csendes, láthatatlan küzdelmek. Amikor megbocsátasz, pedig bosszút állhatnál. Amikor adsz, pedig neked is kevés van. Amikor térdre esel a szobádban, és senki sem látja a könnyeidet.
Isten ma azt mondja neked: Nem felejtettem el.
De az angyal nem adott meg minden választ Kornéliusznak. Nem tárta fel a teljes tervet. Ezt mondta: „Küldj embereket Joppéba... hívj ide egy embert!”

Figyelj a vezetés ezen mély elvére: Isten az emberi engedelmességhez köti a következő lépést.
Olyan sok ember van lelkileg megrekedve akár hosszú évtizedek óta, mert Isten mondott nekik valamit és ők még mindig nem vették a fáradtságot, hogy megtegyék azt a bizonyos első lépést. Közben pedig síránkoznak: " Nekem Isten nem szól."
Valóban nem. Isten már nagyon régen várja, hogy megtedd azt az egy dolgot, amit világosan megmondott neked és ha őszintén magadba nézel te is jól tudod mi az.
Nem angyal hozta el az evangéliumot Kornéliusznak. Egy embert – Pétert – kellett elhívnia. Isten megtehetne mindent egyetlen intésre, de minket akar bevonni a munkájába. Kornéliusz nem okoskodott. Nem halogatta a dolgot. Azonnal magához hívott három megbízható embert, és elküldte őket.
Ez a különbség a vallásos vágyakozás és az élő hit között: a hit azonnal cselekszik, amikor Isten beszél.
Semmi sem veszik el, amit Istenért teszel: Lehet, hogy senki nem mondott köszönetet a kedvességedért. Lehet, hogy nem kaptál elismerést a munkádért. Isten látta. Nála semmi sem marad kifizetetlenül.
Az ima előkészíti az áttörést: Kornéliusz imái utat törtek a mennyben, de a cselekvés hozta le a csodát a földre. Amit imában elkérsz, azért tenned is kell.
Ne várd a teljes képet, csak tedd meg az első lépést! Kornéliusz nem tudta, mit fog mondani Péter. Csak annyit tudott, hogy engedelmeskednie kell. Ha Isten rámutatott valamire az életedben, ne várj tovább. Küldd el a szolgáidat, nyisd ki az ajtót, tedd meg a hívást!

IMA: Istenem! Köszönöm, hogy te név szerint ismersz engem. Köszönöm, hogy látod a csendes perceimet, a titkos imáimat és a láthatatlan küzdelmeimet. Bocsáss meg, amikor azt hittem, elfelejtkeztél rólam! Adj nekem olyan nyitott szellemet, mint amilyen Kornéliuszé volt! Amikor megszólítasz a Szavad által, ne habozzak, ne halogassam az engedelmességet! Adj bátorságot megtenni a következő lépést, még akkor is, ha nem látom a teljes utat! Bízom a te hűségedben, és tudom, hogy amit elkezdtél az életemben, azt be is fejezed. Jézus Krisztus nevében, Ámen!