2026. október 8., csütörtök

Amikor nagyon fáj...

Amikor a rabszolgalány gazdái megértették, hogy többé nem tudnak pénzt keresni a leány segítségével, megragadták Pált és Szilászt, és a piactérre hurcolták őket, a város vezetői elé. Ott azután így vádolták őket: „Ezek a férfiak zsidók, és felforgatják városunk nyugalmát! Olyan szokásokat tanítanak, amelyeket nekünk — római polgároknak — törvényellenes lenne elfogadnunk, vagy követnünk.”
Velük együtt az összegyűlt sokaság is vádolta Pált és Szilászt. A város vezetői pedig letépték róluk a ruhát, és megparancsolták, hogy botozzák meg őket.
Apostolok Cselekedetei 16. fejezet 19-21. versek



Van egy nagyon veszélyes illúzió a keresztény életben. Azt hisszük, hogy ha helyesen cselekszünk, ha Isten akaratában járunk, és jót teszünk másokkal, akkor a világ majd hálás lesz. Megtapsolnak, tisztelni fognak, és minden simán megy.
A valóság ezzel szemben sokszor letaglózó.
Amikor William Wilberforce a 18. század végén felszólalt a brit rabszolga-kereskedelem ellen, azt gondolnánk, a társadalom azonnal mellé állt. De nem ez történt. A rabszolgatartók és a hajótulajdonosok nem az erkölcsről kezdtek el vitatkozni vele. Rájöttek, hogy a zsebük bánja az igazságot. Így hát becsomagolták a kapzsiságukat hazaszeretetbe. Azt hazudták Wilberforce-ról, hogy a nemzet ellensége, aki tönkreteszi a gazdaságot. Sárba tiporták a nevét, barátok fordultak el tőle, és a tömeg ellenségként kezelte.
Pontosan ugyanez a dráma játszódott le Filippi főterén. Pál és Szilász egy csodát tett. Megszabadítottak egy rabszolgalányt, akit a gazdái gátlástalanul kihasználtak. A lány élete helyreállt. Ez egy hatalmas isteni győzelem volt! De mi lett a következménye? Káosz.
A lány gazdái nem a csodát látták, hanem a kiesett bevételt. A zsidó bölcsek évszázadokon át tanították, és ma a pszichológia is pontosan ezt látja: az emberi szív legsötétebb vonása, amikor a saját önző, pénzéhes érdekeit nemes céloknak álcázza. A gazdák nem azt mondták a bíróságon, hogy „Ezek miatt kevesebb a pénzünk!” Ezt túlságosan önző dolog lett volna bevallani. Ehelyett elővették a rasszizmust és a politikai kártyát: „Ezek zsidók! Felforgatják a város nyugalmát! Törvényellenes dolgokat tanítanak!”
Micsoda aljas, mesteri manipuláció! És a legfájdalmasabb? A tömeg azonnal bevette a hazugságot. Az emberek, akiknek Pálék az életet hozták, ellenük fordultak. A város vezetői pedig kérdés és tárgyalás nélkül letépték a ruhájukat és véresre verték őket.
Szembesültél már ezzel a fájdalommal?
Talán hoztál egy tiszta, Isten szerinti döntést. Meghúztál egy egészséges, szükséges határt a családodban. Nem voltál hajlandó részt venni egy munkahelyi csalásban. Kiálltál valaki mellett, akit bántottak. És mi lett a jutalmad? Nem a béke, hanem a vihar. A jóindulatodat kiforgatták. Olyanok pletykáltak a hátad mögött, akikről sosem gondoltad volna. Azok, akiknek az érdekeit vagy a büszkeségét sértette a te tiszta döntésed, szövetséget kötöttek ellened. Hirtelen egy egész csoport fordult veled szembe.
Ilyenkor az ember úgy érzi magát, mintha lelki értelemben letépték volna róla a ruhát. Ott állsz meztelenül, kiszolgáltatva a piactéren, megverve, hazugságokkal besározva. És a lelked legmélyén feltör a kiáltás: „Istenem, hát én csak azt tettem, amit kértél! Miért engeded ezt?”
Ha ma ilyen ütéseket kapsz az élettől vagy az emberektől, valamit nagyon mélyen meg kell értened. A támadás, a rágalmazás és a fájdalom nem annak a jele, hogy kiestél Isten kegyelméből. Nem azt jelenti, hogy elrontottál valamit. Sokszor éppen azt bizonyítja, hogy telibe találtad az ellenséget! Frontálisan ütköztél a sötétséggel, és mivel az érvek elfogytak, a gonoszság az egyetlen fegyveréhez nyúlt: az erőszakhoz és a hazugsághoz.
Pálék meztelenül és megverve is a Magasságos Isten fiai maradtak. A te értékedet sem a rólad terjesztett pletykák, a veszteségeid, vagy az emberek igazságtalan ítélete adja. Ha ma a világ „piacterén” hurcolnak meg azért, mert ragaszkodtál a jóhoz, emeld fel a fejed. Isten látja az igazságot, és Ő az, aki végső soron igazolni fog. Állj meg szilárdan, és ne add fel a Krisztus követésének nemes harcát, még akkor sem, ha most nagyon fáj.

IMA: Uram, olyan nehéz elviselni az igazságtalanságot. Fáj, amikor jót akarok tenni, és cserébe meg nem értést, hamis vádakat és ütéseket kapok. Látod a sebeimet és a kiszolgáltatottságomat. Kérlek, gyógyítsd meg a lelkemet, és ne engedd, hogy a keserűség gyökeret verjen bennem. Adj nekem erőt, hogy meg tudjak állni a viharban, és ne a tömeg hangjára, hanem a Te jóváhagyásodra figyeljek. Te vagy az én védelmezőm és igazságom. Az Úr Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2026. október 7., szerda

A szembeszállás pillanata...

Történt egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, szembejött velünk egy rabszolgalány, akiben a jövendőmondás szelleme lakott. Ez a leány sok pénzt szerzett a gazdáinak azzal, hogy jövendölt az embereknek. Állandóan követte Pált és csoportját, és közben így kiáltozott: „Ezek a férfiak a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösségre vezető utat hirdetik nektek!” Ez így ment több napon keresztül. Végül Pál megelégelte, hátrafordult, és azt mondta a leányban lakó gonosz szellemnek: „Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki ebből a leányból!” Erre a jövendőmondó szellem azonnal kiment belőle. Apostolok Cselekedetei 16. fejezet 16-18. vers



A mesterséges intelligenciával új fogalmakat és jelenségeket kell észlelnünk, tanulnunk.
A mestereséges intelligencia világának egyik legrémisztőbb technológiai vívmánya az úgynevezett „deepfake”. Biztosan láttál már ilyet: egy videón egy ismert ember, vagy akár te vagy egy családtagod mond, tesz valamit, amit a valóságban sosem mondott vagy tett. A videó pedig mégis tökéletesen eredetinek tűnik amíg egy szakember meg nem vizsgálja. A szakember meg tudja mondani a bizonyos videóról, hogy csupán egy programmal létrehozott hamisítvány vagy egy valódi videófelvétel. Legalábbis a világ jelenleg ebben reménykedik. A videón szereplőnek kísértetiesen ismerős a hangja, tökéletes az arckifejezése. A felszínen minden teljesen valódinak tűnik, de a háttérben egy gépi algoritmus áll, a cél pedig legtöbbször a csalás és a manipuláció.
A Sátán évezredekkel a modern technológia előtt feltalálta ezt a módszert. Pontosan egy ilyen ókori „deepfake” esettel találkozott Pál apostol Filippiben.
Ahogy mentek az imádkozás helyére, napokon át követte őket egy rabszolgalány. Jött a nyomukban, és ezt kiabálta: „Ezek a férfiak a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösségre vezető utat hirdetik nektek!”
Ha megállunk egy pillanatra, és megvizsgáljuk ezeket a szavakat, be kell ismernünk: teológiailag hibátlanok. A lány színtiszta igazságot mondott. Nem Pált szidta, nem káromkodott, hanem ingyen reklámot csinált a missziónak. Mégis, a Biblia azt mondja, hogy Pál több nap után „megelégelte” ezt, hátrafordult, és kiűzte belőle a szellemet.
Miért? Mert Pál felismerte a forrást. Ezt úgy nevezi a Biblia, hogy a lelkek felismerésének kegyelmi ajándéka. A zsidó bölcsek a rabbinikus iratokban gyakran tanították: a legpusztítóbb hazugság sosem a tiszta hazugság, hanem az, amibe egy nagy kanál igazságot kevernek. Az eredeti görög szöveg itt azt írja, hogy a lányban „püthon” (piton) szellem volt. A piton óriáskígyó taktikája pedig nem a frontális támadás. Lassan köréd tekeredik, lágyan, szinte észrevétlenül, és addig szorít, amíg meg nem fulladsz.
Az egyik legnagyobb fájdalom a 21. századi keresztény világban, a lelki vakság okozta keveredés. A prófétálás isteni ajándékát összekeverjük a jövendőmondás ördögi gyakorlatával, az Istentől való csodákat összekverejük az ördögi mutatványokkal. Ez a lelki vakság pedig rendkívüli káoszt és zűrzavart okoz sok emberben. Szerinted hány mai "szuperevangélista vagy apostol" vette volna maga mellé ezt a lányt és állította volna színpadra?
Az ellenség a te életedben sem mindig nyílt, ijesztő kísértésekkel támad. Sokkal gyakrabban jön hízelgéssel. Olyan hangokkal, kapcsolatokkal, szokásokkal, amik elsőre jónak, sőt hasznosnak vagy megnyugtatónak tűnnek. Egy baráti tanács, ami valójában a büszkeségedet táplálja. Egy titkos szokás, amiről azt hiszed, csak levezeti a feszültséget. Egy gondolatmenet, ami azt suttogja: „Nincs ezzel semmi baj, igazad van, miért fáj másnak az, ami need jólesik? Azt nem szeretnék hogy végre te is boldog légy.”


űrjük ezeket a hangokat. Engedjük, hogy kövessenek minket heteken, hónapokon, néha éveken át. Sokan azért ragadnak bele mérgező helyzetekbe és kapcsolatokba, mert a lelkük mélyén vágynak a figyelemre és az elismerésre – még akkor is, ha az torz forrásból fakad. Passzívan tűrjük, hogy valami lassan kiszívja az életet belőlünk.

De figyeld meg Pált! Eljött a pillanat, amikor megelégelte.

Van egy pont, amikor a szent frusztrációnak meg kell születnie benned. Amíg csak bosszankodsz a bűnön, a megfelelési kényszereden, az állandó aggodalmon vagy a romboló szokásodon, de csendben megtűröd, addig ott marad a sarkadban. Szembe kell fordulnod vele.

Pál nem a lányt támadta meg. Őt végtelenül sajnálta, hiszen a gazdái csak kihasználták. A lány áldozat volt. Pál a sötétséget vette célba, ami rabságban tartotta őt. És nem vitatkozott vele. Nem állt le elemezni a helyzetet. Egyetlen fegyvert használt, de az mindent elsöpört: „Jézus Krisztus nevében parancsolom neked...”

Ma talán neked is meg kell állnod. Lehet, hogy van valami, ami napok vagy évek óta a nyomodban jár, és lassan fojtogat. Ne tűrd tovább! Fordulj szembe a félelmeiddel, a keserűségeddel, a titkos harcaiddal, és mondd ki végre: Elég volt. Jézus neve nem egy vallásos varázsige. Jézus neve a legfőbb hatalom az univerzumban, amely előtt minden láncnak le kell hullnia. Az igazi kérdés csupán az, hogy Krisztusban elrejtett életed van-e? Ha igen, akkor bátran használhatod a Krisztus nevét.

IMA: Uram, Te látod azokat a dolgokat az életemben, amiket túlságosan régóta megtűrök. Látod azokat a hangokat, szokásokat és gondolatokat, amik igazságként vagy vigaszként próbálják eladni magukat, de valójában megkötöznek és távol tartanak Tőled. Bocsásd meg a közömbösségemet. Adj nekem ma szent bátorságot, hogy szembe merjek fordulni mindazzal, ami nem Tőled van. Szabadíts meg a félelmeimtől és a megfelelési kényszeremtől. Tisztítsd meg a szívemet, hogy csak a Te Szentlelked hangját halljam meg és kövessem. Az Úr Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2026. október 6., kedd

Egyetlen nyitott szív

Tróászban hajóra szálltunk, és egyenesen Szamotráké szigetére mentünk. Innen másnap továbbhajóztunk Neápoliszba, majd a macedóniai Filippi városába érkeztünk, ahol rómaiak laktak. Ez volt a legjelentősebb város Macedóniának ebben a részében. Itt több napot töltöttünk.
Szombaton kimentünk a városkapun túl, a folyóhoz. Azt gondoltuk, hogy ott van az a hely, ahol néhányan imádkozni szoktak. A folyó partján leültünk, és beszélgetni kezdtünk az összegyűlt asszonyokkal. Néhányan közülük figyelmesen hallgattak ránk, különösen egy Lídia nevű asszony, aki Thiatíra városából származott, és drága, bíborszínű szövetekkel kereskedett. Lídia már korábban is az igaz Istent imádta, és az Úr megnyitotta a szívét, hogy elfogadja, amit Pál mondott. Ezután Lídia egész családjával együtt bemerítkezett, majd meghívott bennünket az otthonába. Ezt mondta: „Ha elfogadtok engem az Úr Jézus igazi követőjének, akkor jöjjetek a házamhoz, és legyetek a vendégeim!” Így rábeszélt bennünket, hogy vele menjünk.
Apostolok Cselekedetei 16. fejezet 11-15. versek



Pálék azonnal csomagoltak. Keresztülszelték a tengert, és megérkeztek Filippibe, a régió legfontosabb római városába. Pál valószínűleg arra számított, hogy egy hatalmas tömeg, vagy legalábbis az a bizonyos macedón férfi várja majd, nyitott szívvel.
És mi történt? Eljött a szombat. Pál keresett egy zsinagógát, hogy elkezdje a tanítást, de nem talált semmit. A rabbinikus törvények egy zsinagóga alapításához legalább tíz felnőtt zsidó férfira volt szükség.
Filippiben ezek szerint még tíz hívő zsidó férfi sem élt. Micsoda arculcsapás lehetett ez egy olyan magasan képzett rabbinak, mint Pál! Képzeld el a belső tusakodását: "Uram, ide hívtál egy látomással, és még egy zsinagóga sincs? Hol van az a férfi, akit álmomban mutattál?"
Sok vezető ezen a ponton feladná. Azt mondanák, ez nem az ő szintjük, ők tömegekhez jöttek szólni. Pál azonban tudta, mit diktál a zsidó szokás: ha nincs imaház, az emberek a folyóvizek, az „élő vizek” mellé mennek imádkozni és rituálisan megtisztulni. Kiment a városkapun kívülre. És kit talált ott? Nem a látomásban szereplő férfit. Hanem néhány asszonyt, akik ott ültek a parton.
Leült közéjük, és beszélni kezdett. És ekkor történt meg a csoda, ami megváltoztatta Európa történelmét.
Ott ült egy Lídia nevű nő. Befolyásos üzletasszony volt, aki luxuscikkekkel, méregdrága bíborral kereskedett. Kívülről úgy tűnt, mindene megvan: komoly vagyon, társadalmi státusz, kiterjedt üzleti hálózat. De a pszichológia és a lelkigondozás pontosan tudja, amit sokszor mi is tapasztalunk: a külső csillogás mögött gyakran egy kétségbeesett, üres lélek kiált segítségért, amit semmilyen siker nem tud betölteni.
A Biblia egy csodálatos, csendes mondatban foglalja össze a lényeget: "az Úr megnyitotta a szívét".
Nem Pál ékesszólása győzte meg Lídiát. Nem egy tökéletesen felépített marketingstratégia vagy egy profi előadás. Az emberi szív belső zárját csak Isten Lelke tudja kinyitni. Pál csak egy dolgot tett: hűséges volt abban a helyzetben, amit kapott. Hűséges volt ott, a poros folyóparton, néhány asszony előtt. És Isten ezen az egyetlen nőn keresztül indította el az európai ébredést. Lídia háza lett az első európai gyülekezet központja. A "kudarcból" született meg a legnagyobb csoda.
Hányszor vagyunk mi is így? Te is biztosan érezted már, hogy a lelked feszül, mert az életed nem úgy alakult, ahogy Isten ígéretei alapján vártad. Várod a "macedón férfit", a nagy áttörést, a látványos szabadulást, az álommunkahelyet vagy a tökéletes társat. Isten pedig odaállít egy "folyópartra". Egy jelentéktelennek tűnő helyzetbe. Egy fárasztó, hétköznapi beszélgetésbe. Egy olyan szolgálatba, amit senki sem tapsol meg, vagy egy házasságba, amiért csendben, könnyek között kell küzdened.
De az isteni stratégia mindig a hűségre épít. Isten néha egyetlen "Lídiát" küld az életedbe. Egyetlen embert, akit szeretned kell. Egyetlen apró feladatot, amit becsülettel el kell végezned.
Ha ma úgy érzed, hogy elakadtál, és Isten nem ott lépett be az életedbe, ahol vártad, ne add fel. Ne menj el a folyópartról bosszankodva. Ülj le. Tedd bele a szívedet abba a kicsibe, ami most előtted van. Nem tudhatod, Isten kinek a szívét, vagy milyen hatalmas ajtót fog kinyitni a te egyszerű, hétköznapi engedelmességeden keresztül.

IMA: Uram, Te ismered a csalódásaimat. Látod, hányszor háborodtam fel azon, ha a dolgok nem az én terveim és elvárásaim szerint alakultak. Bocsásd meg, amikor kicsinylően tekintettem azokra az apró, jelentéktelennek tűnő feladatokra vagy emberekre, akiket elém hoztál. Kérlek, add meg nekem Pál alázatát, hogy meglássam a Te hatalmas munkádat a legkisebb dolgokban is. Nyisd meg a szemem, hogy észrevegyem az én "folyóparti" lehetőségeimet, és adj erőt, hogy hűséges maradjak ott, ahová állítottál. Az Úr Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2026. október 5., hétfő

Új irány

Tizenéves koromban a nagyszalontai gyülekezetünkben volt egy látszólag apró feladatom. Én voltam az, aki hétről hétre összeírta azoknak a nevét, akik az igehirdetés előtt énekelni, verset mondani szerettek volna, vagy egyszerűen csak meg akarták osztani röviden, hogyan tapasztalták meg Isten erejét, kegyelmét és vezetését az elmúlt napokban. Kezdetben szerettem csinálni. De teltek a hónapok, és bizonyos okok miatt ez a kis füzet egyre nehezebb lett a kezemben. Teherré vált. Úgy éreztem, belefáradtam, és egyszerűen abba kellene hagynom. Át kellene adnom másnak. Meg is hoztam a döntést: a következő vasárnap odamegyek a vezetőkhöz, és visszaadom a feladatot. Azon a héten azonban furcsa álmot láttam.



A gyülekezetünk termében álltam. Teljesen üres volt az egész épület, csak én voltam ott. A beszüremkedő napfényben a szószéken kerestem azt a füzetet, amibe az aktuális neveket és szolgálatokat írtam. Ahogy felemeltem a fejem és a bejárat felé néztem, hirtelen egy angyalt láttam. Ragyogó, leírhatatlan fényesség vette körül. Nem lépkedett, hanem szinte lebegett felém a középen. Olyan fenséges volt, hogy amikor odaért mellém, ösztönösen a földre rogytam és letérdeltem. Ő ekkor elővett egy gyönyörű, ragyogó szelencét, és a tartalmát a fejemre öntötte. Láttam és éreztem, ahogy ez a fénylő, folyadéknak látszó valami végigfolyik a homlokomon, az arcomon, le a ruhámra. A legkülönösebb az volt benne, hogy egyáltalán nem lettem tőle nedves. Mégis mindent átjárt.

Amikor felébredtem, kristálytisztán értettem a jelentését. Isten nem máshol, nem egy másik feladatban akar megáldani. Abban a konkrét, rutinszerűnek tűnő szolgálatban akarja rám önteni az Ő kenetét. Nem is volt kérdés, hogy a következő vasárnap megtartottam a füzetet és folytattam a szolgálatot.

A rabbinikus iratok és az ókori zsidó gondolkodás nem ismeri a "világi" és a "szent" feladat közötti éles határt. Számukra egy lista becsületes megírása pontosan olyan istentisztelet, mint az Ige hirdetése. Az a mennyei folyadék az álmomban azt üzente: „Látom, amit csinálsz. Fontos nekem. Ne hagyd abba.” Pál álma is egyértelmű, radikális útmutatás volt. Isten egy ismeretlen macedón férfi arcát és kétségbeesett hangját használta fel, hogy megmutassa: a zárt ajtók nem a kudarc jelei voltak, hanem az isteni újratervezés eszközei. Az Úr egy teljesen új kontinens, Európa felé fordította őt. Pál és társai nem tétováztak. Azonnal engedelmeskedtek. Léptek, mert Isten kijelentése az volt: Válts irányt, menj!

Pálnak a macedón férfi látomása adta meg a lendületet egy új úthoz. Nekem egy angyal hozta el Isten üzenetét, hogy folytassam a régit. A Tóra és a rabbinikus iratok világában az olajjal való felkenés (a masah) sosem csupán egy látványos rituálé volt, hanem a kiválasztás, a felhatalmazás és a megerősítés isteni pecsétje. Azt jelezte: amit teszel, az Isten előtt kedves. A mennyei logikában nincs különbség aközött, hogy egy egész kontinenst evangelizálsz, mint Pál Macedóniában, vagy egy füzettel a kezedben neveket írsz össze Nagyszalontán. Isten nem egy másik, látványosabb feladatban akart megáldani. Pontosan ott, abban a csendes, rutinszerűnek tűnő szolgálatban akarta rám önteni a jelenlétét.

Sokan hordoznak ma a szívükben ehhez hasonló, kimondatlan terheket. Amikor a házasságod, a gyermeknevelésed, a munkahelyed, vagy épp egy csendes gyülekezeti szolgálat hirtelen ólomsúllyá válik. Amikor az emberek hálátlansága vagy a mindennapok szürkesége miatt legszívesebben te is "visszaadnád a megbízást".

De Isten ma is ad útmutatást. Látja az üres termet. Látja a hűségedet abban a küzdelemben, amit senki sem tapsol meg. Ne add fel, amíg Isten nem szól! Lehet, hogy Téged ma nem Macedóniába hív, hanem épp arra, hogy állj meg erősen, és engedd, hogy ráöntse a fejedre annak a mennyei erőnek a kenetét, amely megújít, és képessé tesz arra, hogy a terhet újra kiváltságként éld meg.

IMA: Uram, Te ismered a mi emberi korlátainkat. Látod, amikor elfáradunk a szolgálatban, a kapcsolatainkban vagy az élet küzdelmeiben, és legszívesebben mindent hátrahagynánk. Köszönöm, hogy ahogy Pálnak is utat mutattál a zárt ajtók és a bizonytalanság idején, nekem is kész vagy világosságot adni. Bocsásd meg, amikor a saját erőmből akarom letenni azt, amit Te még a kezemben akarsz tartani. Kérlek, újítsd meg a szívemet! Öntsd rám friss erődet és kegyelmedet. Adj tisztánlátást, hogy felismerjem, mikor kell lépnem, és mikor kell hűségesen megállnom ott, ahová állítottál. Az Úr Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2026. október 4., vasárnap

Újratervezés

Pál és társai Kis-Ázsiában is szerették volna hirdetni az Isten üzenetét, de a Szent Szellem nem engedte nekik, hogy arrafelé menjenek. Ezért keresztülutaztak Frígia és Galácia vidékén. Amikor Mízia határához értek, Bitíniába akartak menni, de Jézus Szelleme oda sem engedte őket. Ezért Mízia mellett elhaladva Tróászba mentek. Apostolok Cselekedetei 16. fejezet 6-8. versek




David Livingstone orvosi diplomát szerzett. Évekig kőkeményen készült arra, hogy Kínába menjen misszionáriusnak. Ez volt az élete álma, a tökéletesen kidolgozott stratégiája. Aztán 1839-ben kitört az ópiumháború, és Kína kapui hatalmas csattanással bezáródtak. Livingstone kétségbe volt esve. A terve, amire az életét tette fel, kártyavárként omlott össze. Ekkor azonban találkozott egy Afrikából hazatérő emberrel, aki egy olyan hatalmas, ismeretlen földrészről beszélt neki, ahol ezrek várják a reménység üzenetét. Livingstone útirányt váltott. A Kínába vezető zárt ajtó nyitotta meg végül Afrika szívét.
A modern vezetéselmélet és a pszichológia azt tanítja: tervezz, tűzz ki célokat, dolgozz céltudatosan, szorgalmasan és közben folyamatosan tanulj, fejlődj és soha ne add fel. Ez egy bizonyos pontig nagyszerű. De mit csinálsz akkor, amikor maga Isten húzza át a gondosan megrajzolt térképedet?
Pál apostol, a történelem legnagyobb gyülekezetplántálója pontosan tudta, mit akar. Kis-Ázsiába, a korabeli világ nyüzsgő központjába akart menni. Logikus volt. Stratégiailag zseniális lépés. De a Biblia egy megdöbbentő, rövid mondatot ír: „a Szent Szellem nem engedte nekik”. Jó, akkor menjünk északra, Bitíniába! Ott is szükség van az evangéliumra! Új terv, új lendület. És mi történik? „Jézus Szelleme oda sem engedte őket.”
. Úton vagy. Mintha egy sorsdöntő levelet kellene kézbesítened, a legfontosabb üzenetet a világon, ott lapul a táskádban, de minden ajtó, amin csak kopogtatsz a kijelölt útvonaladon, zárva marad.
Egy dolog, amikor a körülmények, az anyagiak, vagy a gonosz áll az utadba. Azt megszoktuk, arra fel vagyunk készülve. De mi van akkor, amikor maga Isten mond nemet a te jó, nemes, sőt tiszta és szent tervedre? Amikor Ő nem engedi meg, hogy megkapd azt a munkát, azt a pozíciót, neked adja azt a szolgálatot, vagy felépüljön az a kapcsolat?
Rettentően feszítő érzés ez. Ilyenkor szokott felszínre jönni valóságosan mennyire vagyunk érettek vagy éretlenek lelkileg.
De figyelj a szavakra, ahogy a Biblia fogalmaz: „Jézus Szelleme”. Ez nem egy arctalan, hideg kozmikus erő. Jézus, a jó Pásztor, aki az életét adta érted, Ő az, aki elállja az utad. A rabbinikus gondolkodásban Isten gondviselése (Hashgacha Pratit) nemcsak abban mutatkozik meg, hogy megnyitja a tengert, hanem abban is, hogy falakat húz fel köréd. Ha a Pásztor elzár egy utat, az sosem büntetés. Azért van, mert a hegy túloldalán szakadék tátong, vagy mert van egy sokkal jobb út. Miért zárta el az utat Isten Pálék előtt? Nem tudjuk. Ha pedig nem mondta meg nekik, nyilván nem is tartozott rájuk.
Pálék továbbmentek, amíg el nem értek Tróászba. A tengerpartra. Ott, ahol szárazföldön már nem volt tovább.
Barátom! Lehet, hogy ma egy zárt ajtó előtt állsz. Kopogtatsz, talán dörömbölsz, a lelked már belefáradt, de a zár nem kattan. Fáj a visszautasítás. Fáj, hogy nem jött össze, pedig te tényleg jót akartál.
Lépj hátra egyet. Engedd el a kilincset. Isten "Nem"-je a te életedben nem elutasítás, hanem iránymutatás. A Szent Szellem pontosan ismeri a célállomásodat. Ne a zárt ajtót bámuld tovább keserűen, hanem indulj el abba az irányba, amerre Isten Lelke most finoman terel!

IMA: Mennyei Atyám, őszintén bevallom, nehezen bírom a zárt ajtókat. Bosszant és sokszor megijeszt, amikor a terveim – amiket jónak és helyesnek gondolok – falba ütköznek. Bocsásd meg a belső lázadásomat. Köszönöm, hogy a Te Szent Szellemed nemcsak megnyit utakat, hanem szeretetből be is zár olyanokat, amik nem a Te tökéletes tervedbe vezetnek. Segíts bízni abban, hogy a Te "Nem"-ed mögött mindig egy jobb, egy nagyobb "Igen" készülődik számomra. Adj békességet, hogy el tudjam engedni a görcsös akarásomat, és vezesd a lépteimet a Te igazi célod felé. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2026. október 3., szombat

A védőháló, amely felszabadít

Ezután együtt mentek városról-városra, és mindenhol elmondták a hívőknek azt a határozatot, amelyet az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői hoztak. Kérték őket, hogy ennek megfelelően éljenek. Így a helyi gyülekezetek erősödtek a hitben, és napról-napra egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Apostolok Cselekedetei 16. fejezet 4-5. versek



Amikor az 1930-as években elkezdték építeni a San Franciscó-i Golden Gate hidat, a munkások egy elképesztően veszélyes környezetben dolgoztak. A szédítő magasságban, az óceán felett egyensúlyozva a legkisebb hiba is végzetes lehetett. A kezdeti időszakban többen le is zuhantak. A halálfélelem rányomta a bélyegét mindenre: a férfiak lassan, rettegve mozogtak az acélgerendákon, a munka pedig akadozott.
Ekkor a főmérnök, Joseph Strauss valami olyat tett, amire korábban nem volt példa. Hatalmas összeget áldozott arra, hogy egy óriási biztonsági hálót feszítsenek ki a híd alá. Mi lett az eredmény? A háló tizenkilenc ember életét mentette meg, de ami a legérdekesebb: a munka hihetetlenül felgyorsult. A munkások többé nem a mélységet figyelték rettegve. Felszabadultak. Tudták, hogy ha meg is csúsznak, van valami, ami megtartja őket. A háló nem korlátozta a mozgásukat, hanem épp ellenkezőleg: megadta nekik azt a biztonságot, amiből a valódi szabadság fakad.
Hányszor éled meg a hitedet vagy a mindennapjaidat úgy, mintha te is egy keskeny acélgerendán egyensúlyoznál a szakadék felett?
Sok keresztény retteg. Félnek, hogy ha egyet hibáznak, Isten elengedi a kezüket, és lezuhannak. A pszichológia ma már pontosan tudja, hogy a határok és biztonság nélküli környezet nem igazi szabadságot szül, hanem krónikus, bénító szorongást. A lelkünknek szüksége van kapaszkodókra.
Pál és Szilász városról városra járnak, és átadják a gyülekezeteknek a jeruzsálemi vezetők határozatát. Mi volt ez a határozat? Egy fejezettel korábban a jeruzsálemi zsinat kimondta: a megtért pogányoknak nem kell a nyakukba venniük a zsidó törvénykezés több száz pontból álló, elhordozhatatlan igáját. Nem kell bizonyítaniuk. Kegyelemből vannak megmentve. Csupán néhány alapvető, létfontosságú határt húztak meg nekik: kerüljék a bálványimádást és a szexuális bűnöket.
A korabeli rabbik úgy tartották, hogy „kerítést kell építeni a Tóra köré”, hogy megvédjék az embereket. De ebből a kerítésből a vallásos túlbuzgóság miatt sokszor fojtogató börtön lett. Az apostolok levele viszont nem egy börtönrács volt. Egy biztonsági háló volt.
Azt üzenték vele: „Jézus vére megtart titeket! Szabadok vagytok a vallásos teljesítménykényszertől. Csupán ezt a néhány védőkorlátot tartsátok tiszteletben, hogy ne tegyétek tönkre az életeteket.”
És mi történt, amikor a hívők ezt meghallották? A Biblia így fogalmaz: „Így a helyi gyülekezetek erősödtek a hitben, és napról-napra egyre többen csatlakoztak hozzájuk.”
Micsoda zseniális ok-okozati összefüggés! Ahol tiszta, átlátható határok vannak, ott elmúlik a szorongás. Ahol az emberek megértik, hogy Isten parancsai nem azért vannak, hogy elrontsák a szórakozásukat, hanem azért, hogy megvédjék a szívüket a zuhanástól – ott a lelkek megerősödnek. És egy olyan közösség, egy olyan ember, aki békességben él és nem a megfelelési kényszer hajszolja, elképesztően vonzó lesz mások számára. Ezért csatlakoztak hozzájuk napról napra egyre többen. A lelki egészség ragadós.
Barátom, Isten Igéje nem egy fojtogató szabálykönyv. Az Ő útmutatásai – a házasságra, a pénzre, az emberi kapcsolatokra vonatkozóan – pontosan olyanok, mint az a háló a Golden Gate híd alatt. Nem azért adta őket, hogy megkötözzön, hanem hogy felszabadultan, félelem nélkül élhesd az életedet, tudva: a kegyelem mindig megtart. Ne küzdj a háló ellen. Engedd, hogy megvédjen!

IMA: Uram, olyan sokszor tekintettem a Te Igédre úgy, mintha az egy teher vagy egy engem korlátozó szabályrendszer lenne. Bocsásd meg, amikor életem során lázadtam a Te bölcs határaid ellen. Köszönöm, hogy a Te törvényed valójában egy biztonsági háló, amit szeretetből feszítettél ki az életem alá. Kérlek, szabadíts meg a vallásos szorongástól és a kudarctól való félelemtől! Segíts, hogy úgy tudjak engedelmeskedni Neked, mint aki tudja, hogy mélyen szeretve és védve van. Add, hogy a békességem mások számára is vonzó legyen, és rajtam keresztül is meglássák a Te jóságodat. Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.

2026. október 2., péntek

Szabadulás a büszkeség csapdájából

Pál magával akarta vinni Timóteust, de azon a környéken a zsidók mind tudták, hogy Timóteus apja görög volt. Pál emiatt — a zsidókra való tekintettel — körülmetélte Timóteust.
Apostolok Cselekedetei 16. fejezet 3. fejezet



1853-ban egy fiatal, huszonegy éves angol férfi érkezett Kínába. Hudson Taylornak hívták. Abban az időben a brit misszionáriusok elegáns öltönyökben jártak, teáztak, angolul éltek egy zárt buborékban, és várták, hogy a helyiek menjenek oda hozzájuk. Taylor viszont valami olyat tett, amiért a sajátjai megvetették. Lenyírta a haját, kínai copfot növesztett, bő selyemruhákba bújt, és elkezdett evőpálcikával enni. Botrány volt. Miért csinálta? Mert rájött egy mély pszichológiai és lelki igazságra: amíg ragaszkodik az angol identitásához és a kényelméhez, sosem fogja elérni a kínaiak szívét. Önként lemondott a kulturális „jogairól” a misszió kedvéért.
Pál apostol magával akarja vinni a fiatal Timóteust a missziós útjára, és mit csinál? Körülmetéli.
Álljunk meg egy pillanatra! Ugyanez a Pál egyetlen fejezettel korábban, Jeruzsálemben szinte az asztalt verte, és vérre menő teológiai vitát folytatott arról, hogy a pogányoknak NEM kell körülmetélkedniük. Minden erejével harcolt az ingyen kegyelemért és a keresztény szabadságért. Erre most fogja a kést, és ő maga végezteti el a szertartást a legközelebbi munkatársán? Mi történt Pállal? Képmutató lett? Esetleg egy megalkuvó, gerinctelen egyházpolitikus, aki aszerint változtatja a teológiáját, hogy épp merről fúj a szél?
Egyáltalán nem! Amit Pál tett, az a Szent Szellemtől ihletett bölcsesség és a lelkigondozói zsenialitás csúcsa volt.
Ahhoz, hogy ezt megértsd, ismerned kell a korabeli rabbinikus gondolkodást. Timóteus apja görög volt, de az édesanyja zsidó. A zsidó törvénykezés, a halakha alapján a származás az anyán múlt. A zsidó közösség szemében tehát Timóteus száz százalékig zsidónak számított. Egy körülmetéletlen zsidó férfi viszont a Tórával szemben álló lázadónak, a szövetség elárulójának, tisztátalannak minősült.
Pál pontosan tudta: ha Timóteus ebben az állapotban lép be bármelyik zsinagógába, hogy Jézusról, a Messiásról prédikáljon, a zsidók azonnal, már a startvonalnál hátat fordítanak neki. Szóba sem állnak vele. Nem az evangélium üzenetét utasították volna el, hanem magát a hírnököt, aki a szemükben egy „két lábon járó botrány” volt.
Pál ezzel a tettel nem az Ószövetséghez tért vissza! Nem azért metéltette körül a fiút, hogy ezzel megmentse a lelkét, vagy hogy bármit is „hozzátegyen” Krisztus tökéletes keresztáldozatához. Szó sincs róla! Pál csupán eltakarított egy kulturális akadályt az evangélium útjából.
Nem az igazságot adta fel, hanem egy óriási gesztust tett. Lemondott a saját és Timóteus szabadságáról, csak azért, hogy esélyt kapjanak a zsidók megmentésére. Ez nem képmutatás. Ez az a fajta mély, önfeláldozó szeretet, ami képes háttérbe szorítani a saját kényelmét a másik ember üdvösségéért.
Milyen hatalmas, húsbavágó lecke ez ma nekünk! Hányszor vagyunk merevek, büszkék, és verjük a mellünket a mi nagy „keresztény szabadságunkra” hivatkozva? "Nekem ehhez jogom van! Én szabad vagyok a Krisztusban!" – hajtogatjuk. És közben ezzel a rugalmatlansággal úgy megsértünk másokat, hogy azelőtt becsukják előttünk a fülüket, mielőtt egyáltalán kinyithatnánk a Bibliát.
A valódi lelki érettség ott kezdődik, amikor felismered: a krisztusi igazságból soha, egyetlen millimétert sem engedsz, de egy elveszett ember eléréséért hajlandó vagy te magad alkalmazkodni. Hajlandó vagy felvenni a „másik mezét”. Képes vagy lemondani egy szokásodról, a vélt igazadról vagy a büszkeségedről, csak azért, hogy a másik ember végre ne a te büszkeségedet lássa, hanem a rajtad keresztül átragyogó Jézust.
Légy bölcs, mint Pál! Ne a te merevséged legyen az akadálya annak, hogy valaki a környezetedben meghallja az örömhírt.

IMA: Uram, sokszor annyira ragaszkodom a saját igazamhoz, a jogaimhoz és ahhoz, ahogyan én látom a világot. Bocsásd meg a büszkeségemet és a rugalmatlanságomat. Kérlek, adj nekem olyan bölcs, pásztori szívet, amilyen Pálnak volt! Taníts meg arra, mikor kell sziklaszilárdan megállnom az igazságban, és mikor kell lemondanom a saját kényelmemről vagy szabadságomról azért, hogy egy másik embert megnyerhessek Számodra.Megalázom magam Előtted, és kérlek tölts be azzal a szeretettel, ami hidakat épít ahelyett, hogy falakat húzna fel. Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.

A Messiás nyomdokaiban...

Pál és Szilász Amfipolisz és Apollónia érintésével Thesszalonikába érkeztek. Ebben a városban zsinagógájuk is volt az ott élő zsidóknak. Pál...