Az Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. Jeremiás siralmai 3. fejezet 24. vers
Nem az van mondva: „Az Úr majdnem teljesen az én örökségem”, se nem az: „Az Úr az én örökségemhez tartozik”, hanem Ő maga az én lelkem örökségének összege és tartalma. Ezen terület térfogatában meg van mindaz, amit kívánhatunk és birtokolhatunk. Az Úr az én örökségem. Nem csak az Ő kegyelme, szeretete és szövetsége, hanem maga a Jehova. Ő minket örökségévé választott, mi pedig örökségül választjuk Őt. Persze, először az Úrnak kell kiválasztani örökségünket, mert mi azt magunktól nem tehettük volna, de ha valóban elhívattattunk az Ő elválasztó kegyelmének szándéka folytán, úgy énekelhetjük:
"Jézus én örökségem,
Drága kincs, üdvösségem;
Örök Isten szent Fia,
Te vagy lelkem jutalma."
Az Úr a mi elégséges örökségünk. Isten tartja azt fenn saját lényével, s ha Isten már önmagában elégséges, akkor részünkre Ő is kell, hogy legyen Az, aki szükségünket pótolja és minden kívánságunkat teljesen kielégítse. Nem könnyű egy ember kívánságát kielégíteni. Mikor azt gondolja, hogy mindent elért, amire szíve vágyott, akkor nemsokára eszébe jut, hogy még van valami, ami azon kívül esik és szíve telhetetlensége azonnal kiáltja: „Add meg, add meg!” Azonban mindaz, amit valaha csak kívánhatunk, isteni örökségünkben megvan, úgy, hogy ezt mondhatjuk: "Kicsoda volna nekem mennyekben Te nálad több? És Te nálad egyébben nem gyönyörködöm e földön. Elfogyatkozott az én testem és az én szívem, az én szívemnek kősziklája és az én erősségem Te vagy ó Isten, mindörökké”. Mi gyönyörködhetünk tényleg az Úrban, ki örömének folyamából itat minket. Hitünk kiterjeszti szárnyait és sasként emelkedik az isteni szeretet egébe, ahol hazája van. „A mi sorsunk esett nekünk kies helyen, nyilván szép örökség jutott nekünk.” Örüljünk az Úrban mindenkor, mutassuk meg a világnak, hogy mi boldog nép vagyunk, hogy azt keljen mondanunk: „Veletek megyünk, mert halljuk, hogy az Isten veletek van."
"Jézus én örökségem,
Drága kincs, üdvösségem;
Örök Isten szent Fia,
Te vagy lelkem jutalma."
Az Úr a mi elégséges örökségünk. Isten tartja azt fenn saját lényével, s ha Isten már önmagában elégséges, akkor részünkre Ő is kell, hogy legyen Az, aki szükségünket pótolja és minden kívánságunkat teljesen kielégítse. Nem könnyű egy ember kívánságát kielégíteni. Mikor azt gondolja, hogy mindent elért, amire szíve vágyott, akkor nemsokára eszébe jut, hogy még van valami, ami azon kívül esik és szíve telhetetlensége azonnal kiáltja: „Add meg, add meg!” Azonban mindaz, amit valaha csak kívánhatunk, isteni örökségünkben megvan, úgy, hogy ezt mondhatjuk: "Kicsoda volna nekem mennyekben Te nálad több? És Te nálad egyébben nem gyönyörködöm e földön. Elfogyatkozott az én testem és az én szívem, az én szívemnek kősziklája és az én erősségem Te vagy ó Isten, mindörökké”. Mi gyönyörködhetünk tényleg az Úrban, ki örömének folyamából itat minket. Hitünk kiterjeszti szárnyait és sasként emelkedik az isteni szeretet egébe, ahol hazája van. „A mi sorsunk esett nekünk kies helyen, nyilván szép örökség jutott nekünk.” Örüljünk az Úrban mindenkor, mutassuk meg a világnak, hogy mi boldog nép vagyunk, hogy azt keljen mondanunk: „Veletek megyünk, mert halljuk, hogy az Isten veletek van."
Spurgeon
IMA: Istenem, hálát adok neked, hogy annyit jót tettél, teszel velem. Te vagy az én örökségem és add, hogy életem megteljen a Te örömöddel. Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése