2023. április 19., szerda

Isten szerinti siker

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Máté evangéliuma 16. fejezet 26-27. versek



Talán te is azok közé tartozol, akik valamikor arról álmodtak, hogy igazán nagy dolgot fognak tenni Istenért, Istennel. Lehet el is képzelted, hogy ennek következményeként híres és befolyásos keresztény emberré válsz.
A sikert hajszolva, sok-sok ember tesz ma is nagy dolgokat, válik nagyon befolyásossá, mérhetetlenül gazdaggá, segítenek másoknak elérni a céljaikat, de életük végén telve vannak megbánással és keserűséggel.
Tehetsz te is nagy dolgokat, elérhetsz nagy sikereket úgy, hogy a legfontosabb dolgot figyelmen kívül hagyod.
Mi a legfontosabb dolog? Isten szerint a hűség sokkal inkább fontosabb, mint az, hogy nagy dolgokat vigyél véghez.
A sikerről fülsüketítően harsogó hangok erről mást mondanak: pénz, autók, lányok, megnyerő külső és egyre nagyobb eredmények.
Krisztus követőjeként, ha figyelsz Isten szavára, akkor feltárulhat előtted az el nem múló siker titka. Krisztus figyelmeztet arra, hogy nem éri meg örökkévaló, lelki értékeidet eldobni azért, hogy megszerezd amit ez a világ kínál.
Ne alkudj meg soha olyan dolgokért, amelyek mulandóak. Neked mit jelent a siker? Isten ezt üzeni neked:
Törekedj alázatra és istenfélelemre, tarts ki hűségesen azokat a feladatokat végezve, amiket Isten rád bízott.

IMA: Istenem, sokszor elragadott engem is a hév és nagy álmokat, terveket szőttem és elhittem, hogy azok megvalósulása lenne az igazi siker életemben. Segíts meglátni, megérteni és elfogadni Istenem, hogy mi az igazi siker a Te szemedben. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...