2018. november 20., kedd

HITBEN TELJES ÖRÖM ÉS BÉKE!

A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővelkedjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.
Rómaiakhoz írt levél 15. rész 13. vers


Világszerte vannak férfiak és nők, akik próbálják mutatni kifelé, hogy mennyire boldogok, örömteliek, de belül sírnak, sikoltanak a boldogtalanságtól.
Egyre több emberrel találkozom, akik az efféle képmutatást erénynek gondolják.
Emberek százezrei mennek motivációs előadásokra, okkult szeánszokra, keresve a boldogság receptjét, de mégsem boldogok.
Vannak emberek akik elkezdik járni az önzőség útját, és azt gondolják, hogy amennyiben minél több bűnös élvezetet habzsolnak össze, annál valószínűbb, hogy ezek majd valamikor egy nagy boldogsággá állnak össze.
De a helyzetük csak egyre rosszabb lesz.
Értsd meg, hogy az igazi öröm mozgatórugója természetfeletti.
Abból ered, hogy ismerjük Istent és hálásak vagyunk mindazért amit Isten tett értünk, bennünk, általunk.
Az öröm több, mint érzelem. Az öröm az a tudat, hogy Isten végül minden könnyet letöröl a szemünkről.
Az Újszövetségben, az "öröm" szó, vidámságot és csendes megelégedést jelent.
Mivel tudod, hogy Krisztusban áldott vagy, örömben élhetsz.
Talán nem érzed úgy, hogy minden vidámságra sarkall ami körülvesz téged.
Isten viszont szeretné, ha az Ő örömét kiaknáznád főleg az ilyen időkben.
Engedd meg magadnak, hogy a reménység Istene betöltsön téged hitben teljes örömmel és békességgel.
A körülötted élőknek látniuk kell rajtad ezt a természetfeletti örömet, és akkor fogják megkívánni ők is az örömet amit csak Isten adhat.
Látniuk kell valakit, aki Isten által, vidám és csendes megelégedés közepette éli meg az élet különböző viszontagságait.
Lépj be az Ő örömébe ma hit által. Kóstold meg az Ő jóságát. Lásd meg milyen áldott vagy, hogy ismerheted Istent és örülj az Ő áldásainak. Az Ő öröme fogja felfrissíteni a lelkedet és megadni az örömet amire szükséged van.


IMA: Krisztusunk, magasztalunk Téged az örömért és békességért, amit minden körülmények között biztosítasz nekünk.
Segíts nekünk túllátni a látható dolgokon és nézni hit által a láthatatlanokra, amelyek örökkévalók. Krisztus nevében segíts meggyökerezni az igazi örömben és békességben. Ámen.

2018. november 19., hétfő

ÉRTÜNK!


Hiszen még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Hogyne adna akkor minden egyebet is a Fiával együtt nekünk?!
Római levél 8. rész 32. vers (EFO)

Ez egy érv a kimagaslótól a kevésbé kimagaslónak. A szilárdtól a könnyelműnek. A leküzdhetetlentől a könnyen leküzdhetőnek.
Ha még a saját Fiát sem kímélte meg, amit elképzelni sem tudtunk volna. Azt, hogy az Atya kiszolgáltatja a szent, tiszta Fiát a mocskos bűnösök becsmérlésének, mészárlásának.
Ha túl tudott lépni azon az akadályon, amit a Fia iránt érzett végtelen szeretete jelentett, és engedte, hogy megöljék, semmi sem állíthatja meg abban, hogy a tervét véghezvigye az Ő gyermekei életében.
Hiszen számára ez volt az elképzelhető legnehezebb dolog.
Mi lehetett volna nehezebb annál, hogy átadja a Fiát az őt köpködőknek, gúnyolóknak, verőknek, azoknak, akik töviskoronát nyomtak a fejébe, akik megkorbácsolták, akik lándzsát szúrtak bele, akik elutasították, elárulták, magára hagyták.
Mi lehetett volna nehezebb az Atyának, mint az Ő végtelenül méltó Fiára helyezni a világ minden egyes mocskát, bűnét?
A végtelenül szent, engedelmes és méltó Fiára?
Pál apostol pedig ezzel érvel. Ha a legnehezebb akadályt is túllépte, hogy megmentsen minket, semmi sem akadályozhatja meg, hogy Krisztusban minden mást is nekünk adjon.
Ez pedig csodálatos hír a számunkra így ezen a szomorkás hétfő reggelen!
Csodálatos, ha mindezt el is tudod hinni!
Ha Krisztusban vagy, az Atya mindig melletted van, mindegy milyen körülmények között vagy.
Krisztusban egyetlen betegségünk sem mondható büntetésnek az Isten részéről.
Krisztusban az összetört autónk vagy az elromlott bármilyen fontos gépezetünk, nem büntetés Isten részéről.
A házasságban előtűnő nehézségeink, semmiképpen sem Isten haragjának a jelei.
Az elveszített munkahelyeink, nem büntetések többé a bűneink miatt. A kezelhetetlen gyerekeink, már nem Isten haragjának megnyilvánulásai életünkben.
Micsoda változást idéz elő életünkben, ha ezt elhisszük.
Nézz Krisztusra, szeresd a keresztjét, élj szeretetében és többé nincs okod a félelemre, aggodalomra.

IMA: Atyánk, köszönjük, hogy szeretsz minket. Annyira, amennyire ember sosem fog minket szeretni. Kérünk Téged segíts nekünk, hogy higgyünk az evangéliumnak, legyen valós bűnbánat életünkben, hogy az újjászületés ajándékával és a Szentlélek ajándékával gyermekeddé, örökösöddé tehess minket. Krisztus nevében, Ámen.

2018. november 17., szombat

JÖJJ KRISZTUSHOZ, Ő MEG TUD MENTENI!

A Lélek és a menyasszony így szól: "Jöjj!" Aki csak hallja, az is mondja: "Jöjj!" Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!
Jelenések könyve 22. rész 17. vers


Egy asszony Rio de Janeirotól nem messze élt. Szegény volt, a kunyhójában nem volt padló. A legnagyobb félelme pedig az volt, hogy a csodálatosan szép lánya, egy napon majd elhagyja a házat és elmegy Rio de Janeiróba, hogy jobb élete legyen.
Tudta mi fog történni a lányával, ha odamegy.
Egy nap, amikor az asszony hazament, nem találta otthon a lányát.
Egy üzenet volt az asztalon:
" Elmentem Rióba, hogy új életet kezdjek."
Az édesanya tudta, hogy mi fog történni a lányával.
Magához vette az összes pénzét, vett egy buszjegyet Rio de Janeiróba, majd bement egy kis igazolványkép automatába.
A pénzének nagy részét arra költötte, hogy fényképeket csinált önmagáról. Majd több hónapot töltött a nagy Rióban.
Benézett minden hotelbe, minden étterembe, minden moziba és diszkóba, és akármerre ment, mindig otthagyott egy fotót önmagáról.
Végül, miután elfogyott a pénze, hazament.
Egyik este, a lánya egy hotel lépcsőjén sétált lefelé egy férfival.
Prostituált lett belőle, úgy nézett ki, mintha 15 évet öregedett volna, és mialatt lefelé sétált a lépcsőn, úgy érezte, hogy meg fog halni.
Majd belenézett a tükörbe és valami megragadta a figyelmét:
Látja az anyukájáról készült képet, megfogja és nem hiszi el, amit lát.
A fotó hátoldalán a következőt látja:
" Nem számít mi lett belőled, és az sem érdekel mit tettél. Kérlek, gyere haza!"
Amikor az Újszövetséget olvasom, akárhova nézek, mindenütt ezt az üzenetet látom:
" Nem számít mi lett belőled, és az sem érdekel mit tettél. Kérlek, gyere haza! A Fiam mindenért kifizette az árat a kereszten! Most, gyere haza!"
Talán vagytok néhányan akik fiatalon tönkretettétek az életeteket. Talán vagytok olyanok, akik olyan sebeket hordoztok, amiket nem lehet eltüntetni egy csapásra, a múltbeli bűneitek miatt.
Néhányan a kereszténységet talán csak egy halott vallásnak tekintitek, de én egy Élő Istent szolgálok, aki élő Megváltót küldött nekünk, és minden embert arra hív, hogy forduljanak el bűneiktől, és menjenek vissza Hozzá!
Akik pedig Hozzá mennek, azokat Ő nem küldi el! Bízz Krisztusban! Ő egy csodálatos Megmentő! Képes neked is üdvösséget adni! Akármennyire próbálnám, nem tudnám jól leírni Istennek szeretetét a bűnös ember iránt.
Isten maga a szeretet. Ő gondoskodott Megváltóról, de ha nem jössz Hozzá, az a te hibád.





2018. november 15., csütörtök

KÉSZ VAGY KRISZTUS NYOMDOKAIBAN JÁRNI?

A tanítvány nem nagyobb a mesterénél, a rabszolga sem nagyobb az uránál.
Legyen azért elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere, és a rabszolgának, ha olyan, mint az ura. Ha a ház urát Belzebubnak hívják, akkor mennyivel csúnyább néven nevezik a család többi tagját!”
Máté evangéliuma 10. rész 24-25. vers


Mi szeretnénk a Krisztus nyomdokaiban járni, de úgy, hogy mindenki csak azt mondja nekünk, hogy telve vagyunk Szentlélekkel.
De Krisztusnak mit mondtak? Azt mondták, hogy ördög van Benne. Mások azt mondták, hogy elmebeteg, ne hallgasson rá senki.
Pedig Ő nem olyan volt, mint én vagy, mint te.
Az Ő szájában nem találtatott álnokság, Ő sosem vétkezett. Attól kezdve, hogy a földre született, addig a pillanatig amikor kilehelte a lelkét, az élete 100% engedelmesség volt az Atya iránt.
Nem engedett meg magának egy lépést sem a saját maga gondolkodása szerint.
Amikor egy közösségben kigúnyolják az evangéliumot eretnekségeket hirdetve, amikor az Isten nevét letapossák és mi nyugodtan ülünk a helyünkön, mert félünk attól, hogy támadni fognak minket ha kiállunk az Isten beszéde mellett, lelki emberek vagyunk? Nem vagyunk azok.
Amikor gyávaságból teszünk vagy nem teszünk meg valamit és ráfogjuk, hogy szeretetből hallgattunk, Isten szerint tesszük a dolgokat?
Pál apostol azt mondja, hogy akik kegyesen akarnak élni, üldöztetni fognak. Méghozzá olyan emberek miatt főleg, akik a gyülekezetekben vannak, és testi módon élnek.
Ma nagyon sok gyülekezet kompromisszumot kötött azért, hogy a "nyáj" jó nagy legyen és befogadott olyan embereket is akik sosem születtek újjá és sosem találkoztak az Élő Istennel.
Ezek az emberek pedig nem az Isten igazságát szomjazzák. Hanem a "sótlan" étrendet, mert sok a beteg és ne zavarjuk őket.
Amikor pedig hangzik az Isten beszéde, ezek tiltakoznak, tüntetnek, lázadnak.
Nagyon sok esetben igaz, hogy az evangéliumot úgy felhígítottuk, hogy ha méreg lenne, nem ölne meg senkit, ha gyógyszer lenne, nem gyógyítana meg senkit.
Amikor Isten vezet téged, akkor az tetszik neked, ami tetszik Istennek. Ahol Ő sóhajt, ott te is sóhajtasz. Ami Neki fáj, neked is fáj. Amit Isten elítél, azt elítéled te is. Mert újjá vagy születve, Isten gyermeke vagy.
Vizsgáljuk meg önmagunkat! Van-e bennünk olyan dolog ami nem tetszik Istennek? Legyünk bátrak elkezdeni a tisztogatást életünkben. Legyünk bátrak azután lépni a Krisztus nyomdokaiban akkor is, amikor ezért üldöztetést, szenvedést kell eltűrnünk itt a földön. Hiszen ez a szenvedés, örök dicsőség szerzője lesz nekünk.


IMA: Istenünk, magasztalunk Téged, hogy Krisztus kitartott mindvégig és a golgotai keresztet, a gyalázatot is vállalta értünk. Segíts, tégy bölccsé minket, hogy tudjuk a jutalmat nem a testvéreink adják, hanem Te adod majd nekünk. Segíts, hogy amikor kell vállaljuk, a szenvedést is, a gyalázatot is Érted Istenünk. Krisztus nevében, Ámen.

2018. november 14., szerda

AKIK AZ ÚRBAN BÍZNAK!

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
Ézsaiás könyve 40. rész 31. vers

Néhány fontos gondolatot szeretne Isten a szívünkre helyezni.
Először is, amikor szembemész Isten akaratával, engedetlenné válsz, a "saját költségeden" fogsz működni és te fogod megfizetni a dolgok árát amit nevezhetsz tanulópénznek is.
Amikor Jónás ellenkezett Isten akaratával, akkor ő maga fizette ki annak a hajó járatnak a jegyét, ami ellenkező irányba vitte volna, mint ahova Isten küldte. Ráadásul célba sem ért, mert fél úton viharba kerültek őt pedig kidobták a hajóból. El is fáradt Jónás és a hajó gyomrában aludt. Nagyon bele lehet fáradni az Isten elleni lázadásba, és sokat kell fizetnünk is a helytelen útjainkért is.
Isten nem fog elénk állni, és mondani azt amit már oly sokszor megmondott az Ő beszédében, hanem azt várja, hogy mi válasszuk az Ő útját.
Másodszor, amikor nem az Úrban bízol. vagyis engedetlen vagy, akkor az életed lefelé ível.
Jónás példáját szemlélve, engedetlenségének következtében lement a kikötőbe, lement a hajóra, lement a hajó gyomrába, majd beledobták a tengerbe és lesüllyedt, aztán pedig a cethal gyomrának mélységébe került. Ennél már nem volt lejjebb.
Ha úgy érzed megfáradt vagy, mélyen vagy, vizsgáld meg az életed. Nem-e lázadsz Isten ellen?
Harmadszor, akik az Úrban bíznak, azok is elfáradhatnak, hiszen a legkülönbek is elfáradnak, de erejük megújul.
Isten megenged az Ő gyermekei életében is fáradtságot, de áldott az. Szomorúságot, mélységet, nehézséget, próbát, de áldott dolog Krisztussal együtt járva megélni ezeket.
Ezzel szemben, Isten nélkül a legnagyobb földi jólét is szánalmas mélységgé, lelkünk csapdájává változik.
Ha hétszer elesik is a Krisztus által megigazult ember, hétszer fel is áll, mert az ereje folyamatosan megújul Krisztus által.
Tencut Zoltán


IMA: Istenünk, szükségünk van Rád. Segíts szeretni a Te utadat, szavadat és bízni Benned. Akkor hisszük, hogy ez a bizalom engedelmes életet fog szülni, és áldást. Bocsásd meg minden önfejűségünket, engedetlenségünket Istenünk. Krisztus nevében. Ámen.

2018. november 13., kedd

MINDEN VELED KEZDŐDIK EL!

Hiszen maga Isten az, aki bennetek munkálkodik. Segít benneteket, hogy akarjátok azt tenni, ami Istennek örömet okoz. Ő ad hozzá erőt is, hogy valóban meg is tudjátok tenni ezeket.
Filippiekhez írt levél 2. rész 13. vers

Ha rávilágítunk egy falra, és elkezdünk a fényforrással távolodni, a fény köre elkezd majd bővülni.
Úgy hiszem ez a jelenség hasonló lelki téren is.
Minél inkább eltávolodunk azoktól a megoldás, gondolkodás és viselkedésmintáktól, amiket az Istent nem ismerő emberek követnek, alkalmaznak, és az Isten által kínált gondolkodást, viselkedést, értékrendet választjuk, annál inkább meg fog növekedni a környezetünkre gyakorolt hatása életünknek.
Isten szeretné kibővíteni az életed befolyását környezetedre. Természetesen mindez szeretné, ha az Ő dicsőségére valósulna meg.
Ehhez azonban, először is el kell végezze életedben azt, amit már annyi ember életében is elvégzett. Azt amit megszentelődésnek hívunk.
Előbb tehát engedned kell, hogy dolgozzon rajtad.
Engedned kell, hogy szabaddá tegyen téged mindentől ami fogva tartja a szíved, lelked, engedned kell, hogy rugalmassá tegyen az Ő akaratának cselekvésére a saját terveid, elképzeléseid helyett, Isten akar segíteni neked, hogy legyőzd az ó embered, a piszkos, önző egód és nap, mint nap felülkerekedj rajta.
Engedd, hogy Isten lerombolja az életedben azokat a dolgokat, amelyek utálatosak előtte, és az Ő jellemét és természetét építse fel benned Szentlelke által.
Ha engedni fogod, hogy Isten veled kezdje az átformálás munkáját, a környezetedben mindenki számára nyilvánvaló lesz mit tud tenni Isten egy olyan emberrel, aki teljesen aláveti önmagát Neki.
Engedd tehát Isten munkálkodni. Ezt teszik az igazi vezetők. Kiszállnak a csónakból amikor mások csak néznek. Megteszik a "nagy ugrást" és hiszik, hogy Isten "szárnyakat" fog adni nekik, hogy Hozzá repülhessenek.


IMA: Istenünk, te mindig a szívünkhöz szólsz. A Te munkád kezdődjön velem, bennem. Szeretném ha a családomat átformálnád, de formálj át ehhez előbb engem. Engedd, hogy kiszállhassak a hamis biztonságot adó hajóból, hogy járhassak hitben és mindenki meglássa a környezetemben, hogy hitben járni Veled mennyire csodálatos.

Szélesítsd ki az én életemnek pozitív befolyását környezetemben, a Te dicsőségedre. Krisztus nevében, Ámen. .

2018. november 12., hétfő

A KIPRÓBÁLT HIT ÉRTÉKE!



Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.
Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között,
hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.
Péter első levele 1. rész 5-7. vers

Isten nem fog egész nap dédelgetni minket, akkor sem, ha az Ő gyermekei vagyunk. A keresztény életünkben, minden nap új próba elé van állítva az Istenbe vetett hitünk.
Izrael népe, amikor kiszabadult Egyiptom zsarnoksága alól, azt gondolta, hogy onnantól kezdve már csak áldásokban, örömökben és napsütésben lesz része egészen az ígéret földéig.
Ma is sokan így hiszik. Ha megtértünk, akkor a raktáraink telve legyenek a mennyezetig, sőt még csináljunk nagyobb raktárakat is, mint a bolond gazdag a Bibliából, a mi családunkban ne legyenek betegek, ne legyenek próbák, ne kelljen könyörögnünk Istenhez.
Csak boldogság, napfény, szórakozás egészen addig ameddig be nem megyünk az Isten országába, mert nagy és csodálatos az Úr. Vajon így lenne?
Jób azt mondta: " Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! Jób könyve 3. rész 3. vers" Jób nem az Isten szolgája volt? Krisztus nem az Isten Fia volt?
Hányszor dédelgette az Atya Krisztust, a földi élete során? Mi pedig elvárnánk, hogy Isten csak dédelgessen minket? Még akkor is amikor vétkezünk?
Isten szeretné, hogy kipróbált hitünk legyen. Nehézségekben, próbákban, szorongattatások tüzében kipróbált hitünk.
Meg vagyok győződve arról, hogy Isten egy ember által fel tud rázni egy egész országot, ha engedelmes Isten parancsolatainak minden körülmények között. Miért ne lenne az aranynál is értékesebb hitünk? Miért ne lennénk megedzett, kipróbált eszközei Istennek?

IMA: Istenünk, szükségünk van Rád. Segíts nekünk, hogy tudjunk fejlődni, növekedni a szorongattatások közepette is. Segíts nem zúgolódni, hanem követni Téged és engedelmeskedni Neked minden körülmények között. Áldalak és magasztallak Téged azért, mert segíteni fogsz minket ebben. Krisztus nevében, Ámen.

A nyomás, amely gyémánttá változtat

Miután annak a városnak hirdették az evangéliumot, sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették...