Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.
János evangéliuma 15. rész 8. vers
A bibliai keresztény ember életének Krisztus az alapja. Az viszont, hogy mit építünk erre az alapra, milyen cselekedeteket, mindannyiunk személyes felelőssége.
„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni.
(1 Korintus 3)
Nagyon sok földi egyházfelekezet közösségei meg vannak fosztva a lelki erőtől, már csak a kegyesség látszata maradt.
Filozófusok által uralt, és olyan emberek által, akik a bűneik rabságában élnek még.
Isten viszont ma is a Mindenható Isten. Az Isten látja, hogy mit építek, hogy mit építesz az igazi alapra.
Ha egyáltalán az igazi alapon állsz. Ha egyáltalán hiszed, hogy Krisztus a Megváltód, és az üdvösséged záloga.
A tűz megpróbálja az életünket. Ott csak a valóság marad majd az Isten előtt. Az aratásnál kiderül melyik a búza és melyik a konkoly.
Ma ameddig van idő, ha a paráznaság uralja az életed, teremj megtéréshez illő gyümölcsöket.
Ha a rosszindulat az úr az életedben, a gonoszság, teremj megtéréshez illő gyümölcsöket.
Van egy Isten aki ismert minket, mielőtt megszülettünk a Földre. Előle nem lehet elrejtőzni.
Meggyőzni embereket, hogy jó gyümölcsöket teremsz, miközben nem így van, meg tudsz.
De a mi Istenünk ismer minket tökéletesen még a születésünk előtt is.
Amikor Jeroboám fia megszületett és beteg lett, elküldte a feleségét álruhában a prófétához, Ahijjához, hogy megkérdezze mi lesz a gyermekkel.
Ahijjá idős volt, már nem látott jól, de Isten, akinek a látása nem homályosul meg és nem felejt, mellette volt.
Isten tudtára adta a prófétának ki fog hozzá jönni és mit fog mondani neki.
A próféta számon kérte az asszonyt, hogy el akarta titkolni kicsoda valójában, majd ezt mondta:
" Amint beteszed a lábad a palotába, a gyermek abban a pillanatban fog meghalni. Az egész Izrael sírni fog. Ez a gyermek lesz az egyetlen Jeroboám családjából aki sírba lesz eltemetve, mert őbenne találtatott valami jó Isten előtt.
Tud Isten mindent? Ez egy csecsemő volt. De Isten ismerte őt születése előtt. A többiek a családból nem kaptak temetést. Mert így mondta az Isten.
Tudom, hogy vannak Krisztus gyülekezetében olyanok is, akik sóhajtoznak itt a földön, akik kemény lelki harcokat folytatnak napjainkban.
Isten népét meg tudja őrizni Isten. Csak legyünk egyenes szívűek Istenünkkel szemben. Ne "fessük le a rozsdát", tisztítsuk meg életünket, tagadjuk meg a bálványokat otthonainkban, gyülekezeteinkben.
Ha őszinték vagyunk, Isten meg tud erősíteni, fel tud emelni, meg tud menteni, győzelmet tud adni.
Isten segítsen minket, hogy a tekintetünk szüntelen az Úron legyen.
Ha nehézségek, próbák vannak családodban, ne feledd, hogy él az Úr, aki hordozza terheinket.
IMA: Istenünk, kérünk állíts helyre minket. Ragyogtasd orcádat ránk, családjainkra, népünkre, országunkra, hogy megszabadulhassunk. Szeretnénk maradandó, jó, téged dicsőítő gyümölcsöket teremni. Szeretnénk egyenesek lenni előtted Urunk. Meg akarunk tagadni minden kétszívűséget. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2019. február 9., szombat
2019. február 7., csütörtök
HALLGASS AZ ÚR SZAVÁRA!
Ország, ország, ország! Hallgass az Úr szavára!
Jeremiás könyve 22. rész 29. vers
Keresztény országban élünk. A népszámlálás szerint 97 százaléka Magyarországnak kereszténynek vallja magát.
A zsidó nép 100 százaléka Istent tartotta menedékének, oltalmának, élete értelmének. Legalábbis szóval.
Nem hiába mondta Isten: " Ez a nép csak szájával tisztel engem, de szíve távol van tőlem."
Háromszor mondja Isten által a próféta: ország, ország, ország!
Mennyire nyomatékos ez!
Először is, ország amelynek gyönyörűen bekötött Bibliái, hitvallásai, nemzeti ünnepei, egyházi ünnepei vannak, hallgass az Úr szavára.
Az élő Isten bűnt és ünneplést nem fogad el. Azért halt meg Krisztus, hogy a Benne vetett hit által igazak és szentek, Isten gyermekei legyünk és igazán és szentül éljünk, tehát örökségünkhöz méltóan e jelenvaló világban.
Igen! Nem majd az Isten országában! Nem majd holnaptól. Mától kezdve. A Szentlélekkel lehetséges, egyedül, testi módon azonban nem lehet így élni. Nem hiába mondtak le ma a keresztény emberek nagy többsége arról, hogy Isten szavára hallgassanak. Rájöttek, hogy testi módon nem akarnak engedni nekik, a megtérésnek pedig a megalázkodás az ára amit szintén nem akarnak megfizetni.
Másodszor, ország amely toleráns lett a gonoszsággal szemben, azzal szemben amit Isten utál, és amely nem bírja elviselni az Isten igazságát, hallgass az Úr szavára.
Isten nem áldozatot akar, hanem elsősorban engedelmességet. Nem vagyunk jobbak, magasabb rendűek, ha arra ami Isten előtt utálatos, azt mondjuk, hogy mi tolerálni fogjuk, hiszen mi már intelligensek vagyunk és a szeretet jegyében ezt is elnézzük.
A homoszexualitás tévelygés, akkor is, ha a mai társadalom "normálisnak" kiáltja ki.
A paráznaság az paráznaság, akkor is ha a toleráns társadalom élettársi kapcsolatnak hívja.
A házasságtörés az házasságtörés akkor is, ha van az emberekben egy szeretettöbblet amit egy harmadik féllel akarnak megélni, mert úgy érzik a házastársuktól nem kaphatják meg azt amire igazán vágynak.
Ország, hallgass az Úr szavára.
Harmadszor, ország amely süket vagy Isten szavával kapcsolatosan, hallgass az Úr szavára!
Annyi szóra hallgatnak ma is országok, csak Isten szavának meghallására nincsen fül?
Szelektálunk Isten beszéde között? Ami nekünk tetsző, kedvező azt a magunk hasznára csavargatjuk, amikor Isten int, azt viszont félretesszük?
A döntés a mienk. Ha áldást, életet szeretnénk a mi lelkünk számára, akkor hallgatunk az Úr szavára.
Ha átkot szeretnénk, akkor pedig ne hallgassunk rá.
Attól még lehet pénzünk, csak békességünk nem, lehet terített asztalunk csak elégedettségünk nem, lehet biztonsági háló az országunkban, személyes életünkben, csak védelmünk, oltalmunk nem lesz.
IMA: Istenünk, hallani szeretnénk Téged. Annyi jó szándékú beszéd van ma, amelyek a gonosztól erednek, és a céljuk az, hogy tönkretegyék életünket.
Szeretnénk hallgatni Rád. Könyörülj rajtunk Szentlelked által, hogy ezt tegyük. Bocsásd meg minden vakságunkat, engedetlenségünket, keményszívűségünket, süketségünket, vakságunkat. Krisztus nevében, Ámen.
2019. február 6., szerda
ISTEN BIZTOS MENEDÉK!
Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején.
9. Zsoltár 10. vers
Úgy érzed elnyomnak? Túl jelentéktelennek tartanak? Talán mondod a mondanivalód és az az érzésed mintha senki nem hallaná meg?
Nézd csak mit üzen neked az Örökkévaló:
" Én, én vagyok a vigasztalótok!"
Miért csodálkozol azon, hogy az emberek nem hallgatnak meg téged. Miért csodálkozol azon, ha sokan a környezetedben nem veszi figyelembe a te szükségeidet, igényeidet, érdekedet?
Nem test és vér ellen van nekünk harcunk. Akik így viselkednek veled, azok nem maguktól teszik ezt. Az a szellem aki irányítja őket műveli ezt.
Az elnyomóidnak is szüksége van az imádságaidra. Az elnyomóidnak is szüksége van az irgalmadra. Az elnyomóidnak is szükségük van Istenre.
Én és te is meneküljünk az Úrhoz. Ő az igazi menedékünk.
Ő az aki keresi a mi érdekünket, ha mi szemmel tartjuk a mások érdekeit is és nemcsak önmagunk javát, érdekét képviseljük.
Másodszor, "miért félsz a halandótól, az olyan embertől aki a fű sorsára jut?"
Mennyire törékenyek vagyunk mi emberek. Olyan nagy terveket készítünk, olyan magasra törünk gondolatban, olyan nagy eredményekre áhítozunk, Isten szava pedig kijózanít minket.
Olyan minden ember (nincs kivétel), mint a fű.
Gyenge, törékeny, védtelen, és nagyon rövid életű.
Ami ma még zöldellett, estére talán már hervadt lesz.
Amit az istentelen évek, évtizedek alatt összeharácsolt, könnyen lehet, hogy egy nap alatt semmibe vész.
Miért ne bíznánk az örökkévaló Istenben?
Miért ne találnánk menedéket az Ő szavára építve?
Azok akik nyomorgatnak minket, hamarosan semmivé lesznek, de akik az Úrban bíznak és az Ő szavára építnek, megmaradnak örökké.
IMA: Mennyei Istenünk felemeljük a te nevedet, mert méltó vagy minden dicséretre, dicsőségre.
Bocsásd meg nekünk azt, amikor emberekben bíztunk, emberek miatt elcsüggedtünk, vagy emberektől vártuk a segítséget.
Segíts csak Rád nézni, csak Benned találni menedéket örökké. Krisztus nevében, Ámen.
2019. február 2., szombat
HISZEK!
Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!
Márk evangéliuma 9. rész 24. vers
Ebben a rövid mondatban, látszólag ellentmondást találhatunk. Először is azt válaszolja az ember akit Krisztus számon kér a hite felől, hogy hisz.
Majd hozzáteszi azt is, hogy Krisztus segítsen a hitetlenségében.
Bizonyos mértékű hittel rendelkezett ez az ember, de nem tudta, hogy elég-e ahhoz, hogy Krisztus cselekedjen és meggyógyítsa a hite láttán a gyermekét.
Tudta, hogy az ő mércéje és az Isten mércéje nem egy és ugyanaz.
Ó milyen magabiztos "keresztények" lettünk a 21. században.
Jön az Isten Szentlelke, hogy kinyilatkoztassa a valós helyzetünket, hogy kínálja nekünk az örök élet ajándékát, a megszentelődést, mi pedig védekezni kezdtünk:
" Nekem is megvan a saját hitem. Én is hiszem, hogy Isten létezik."
Ha hisszük, hogy Isten létezik, jól tesszük. Ezzel viszont csak a démonokkal egy szintre kerültünk. A démonok is hiszik, tudják, hogy Isten létezik és félnek Istentől, mert tisztában vannak vele, hogy micsoda hatalommal rendelkezik.
Ezt tekintve, azzal, hogy hiszünk Isten létezésében, még nem vagyunk egyenlő szinten a démonokkal, mert könnyen lehet, hogy nem ismerjük az Isten valódi hatalmát.
Mennyi hit elegendő? Krisztus szerint már egy mustármagnyi ( a legkisebb mag a világon), elegendő ahhoz, hogy a hegyek megmozduljanak, a fák tövestől kiszakadjanak. Micsoda erő van az Isten Fiában, Krisztusban vetett hitnek. Egy cseppnél is kevesebb képes megmozgatni a világot.
Ugyanakkor a hit Isten ajándéka. Ezért jogos a kérés, hogy Isten legyen segítségül, hogy a hitetlenség helyét a hit vegye át. Ha egy mustármagnyi a hitetlenség bennünk, akkor is szoruljon ki és vegye át a helyét a hit.
A Krisztusban vetett igazi hit látszik. Új életben nyilvánul meg. Az őszinte bűnbánat utáni békességben, ami a teljes bűnbocsánat eredménye. Tehát Isten szemében, Krisztus által szentek vagyunk hit által.
Másodszor, a Krisztusban vetett hit által, a Szentlélek ereje megnyilvánul bennünk, új természet részesei lettünk, tehát cselekedjük a jót. Nem azt ami szerintünk jó.
Vannak emberek akik szerint a csalás jó, mert anyagi haszonnal jár.
A házasságtörés, paráznaság jó, hiszen a szeretet és élvezet ellen senkinek sem lehet kifogása.
Az Újjászületett ember azt cselekszi, amit Isten tart jónak.
Nem azért mert emiatt üdvözül, azért mert új természet részese, és azt szereti amit Isten.
IMA: Istenem, szükségem van Rád. A kicsinyke hitem is a Te ajándékod, de még szilárdabb akarok lenni. Még inkább növekedni akarok, erősödni akarok Tebenned. Könyörülj rajtam. Bocsásd meg minden hitetlenségemet. Szeretnék élő hitben járni. Krisztus nevében, Ámen.

2019. február 1., péntek
A NYELVBEN LAKOZÓ ERŐ!
Van akinek a fecsegése, olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.
Példabeszédek könyve 12. rész 18. vers
A zabolátlan nyelv a világ leghalálosabb fegyverei közé tartozik. A szentségtelen, pletykás, gonosz nyelv beszennyezheti Krisztus gyülekezetét.
Ha valaki Istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg a nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az Istentisztelete hiábavaló.
Borzasztó! Nem okoz gondot nekik, hogy pletykákat hallgassanak és adjanak tovább, ostoba fecsegéssel legyenek jelen a gyülekezetben, munkahelyen. Nem félnem gonosz dolgokat szólni az Isten felkentje ellen.
Másodszor, amit kimondasz a nyelveddel az azt mutatja meg, hogy mi van a szívedben.
Jézus mondja: " Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok?
Máté 12:34
Laza, figyelmetlen és gonosz beszéd ömlik egy tisztátalan szívből.
Ha rosszindulatúan beszélek valakiről, ha felemelem a hangom a családomra, ha átkot mondok csak egy szóval is, tegyem fel a kérdést, hogy milyen tisztátalan dolog bújik meg a szívemben, amivel még nem foglalkoztam?
Vajon a forrás, ugyan abból a nyílásból csörgedezhet-e édest és keserűt? Jakab 3:11
Ha megbánjuk meggondolatlan szavainkat, ha jövünk az Úr elé, hogy felfedje micsoda irigység, telhetetlenség, nagyravágyás gyökere van még bennünk amit még nem gyomláltunk ki, akkor Ő megbocsát.
Szentlelke által figyelmeztet. Ha figyelmeztet, ha kell a mondat közepén hagyd abba és mondd: Ezt nem folytatom, ez pletyka.
Mi nem szelídíthetjük meg a nyelvünket, de a Szentlélek igen, ha teljes megbánásra jutunk.
Talán nincs rossz szándékod, de ez mit sem számít, mert a szádból egy szikra elindult, és minden lángra kapott, a nyelved tüze pedig irányíthatatlanul pusztít.
Menjünk közelebb Istenhez, ahogyan Ézsaiás próféta tette, és fel fogunk kiáltani:
" Jajj nékem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok."
(Ézsaiás 6:5)
IMA: Istenem, tiszta szívre, nyelvre van szükségem. Te fogsz megtisztítani minket, te törlöd el a múltat, Te teszed azt újjá, ha megalázzuk magunkat Te előtted.
Te tudsz eltávolítani mindent belőlünk, ami nem Hozzád hasonló. Te tudsz megigazítani minket, tisztává tenni minket. Krisztus nevében, Ámen.

2019. január 31., csütörtök
ANNAK ÖRÜLJETEK...
...Inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben.
Lukács evangéliuma 10. rész 20. vers
Tartsunk ma önvizsgálatot. Miből fakad az örömünk? A tanítványok rácsodálkoztak arra, hogy az ördögök is engednek nekik. Abba a tévedésbe estek, hogy a saját teljesítményükként, eredményükként értékelték az Isten bennük munkálkodó kegyelmét és hatalmát.
Ismerős? Történt már velünk, hogy a saját jónak kimagaslónak vélt teljesítményünk örömre fakasztott minket? Esetleg szomorúak lettünk amikor a dolgok egyáltalán nem jól sikerültek egy napon?
Velem esett már meg mindkettő.
Isten ma azt üzeni nekünk, hogy ha csodálatos dolgokat visz véghez életünkben, vagy mások életében általunk, mindig tudjuk, hogy az Övé a dicsőség és nem a mienk.
Amikor pedig valamilyen területen csődöt mondunk, akkor is Hozzá meneküljünk és tudjuk, hogy a mi üdvösségünk kegyelemből van, hit által.
Minket arra hív Isten, hogy teljes szívből törekedjünk járni vele. Ha elesünk, keljünk fel, poroljuk le magunkat és vegyük észre, hogy az esés után is egy lépéssel előrébb vagyunk. Menjünk tovább a mennyei cél felé. Ott vár minket az örök dicsőség.
Ha pedig a vizen járunk, akkor ne kezdjünk el tapsikolni, mint a kisgyerekek, mert akkor Krisztusról önmagunkra fordítunk figyelmet, és az elbizakodottság mindig a bukás előtt jár.
Hamar meg fogjuk tapasztalni, hogy süllyedünk.
Ó bárcsak tudnánk, hinnénk, látnánk micsoda nagy ajándék az, hogy a nevünk fel van írva a Mennyben, az élet könyvében.
Ha tényleg megértenénk, átéreznénk ennek az ajándéknak a nagyságát, gazdagságát, örökkévalóságát, egész életünkben szökdelve dicsérnénk az Urat.
Legyintenénk a földi kis sikereinkre, és az Urat dicsőítenénk aki kegyelemből írta fel nevünket az élet könyvébe, Krisztus vére által.
Legyintenénk a fájdalmak láttán, próbák láttán és azt mondanánk magunknak ragyogó szemmel:
Semmiképpen sem összehasonlítható az az öröm, boldogság, dicsőség, fény, élet, békesség, nyugalom amit ez a kis szenvedés fog nekünk szerezni, ha nem dobjuk el Krisztusban vetett bizalmunkat. Halleluja!
Egyszerű vers a kegyelemről
Csodákat próbáltam:
arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.
Elmondtam naponta
tíz hegyi beszédet,
gyönyörű szavakat,
igéző szavakat,
hiába, hiába:
egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte
a hegyi beszédet.
Tüzet is akartam
rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék,
őzike ne fázzék, -
hiába, hiába!
Gyújtófám kilobbant
és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.
...S egyszer csak maguktól
gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól
sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell
s a tűz is felszökken, -
az Ur áll mögöttem.
Ima: Istenünk, Atyánk, légy dicsőítve mindenért. Olyan nagy öröm, hogy Benned élhetünk. Olyan nagy szeretet, hogy Krisztus értünk halt meg. Olyan drágák vagyunk szemeidben. Szeretnénk megérteni a Mennyben való örökségünk nagyságát, csodálatosságát, hogy a szívünk csordultig teljen meg minden körülmények között.
Látni szeretnénk hit szemeinkkel. Érints meg minket Istenünk. Krisztus nevében. Ámen.

2019. január 30., szerda
JÖVEVÉNY VAGY CSALÁDTAG?
Ó, Izrael reménysége, szabadítója a nyomorúság idején! Miért lennél olyan, mint az ország jövevénye, vagy mint a vándor, ki csak éjjelre tér be?
Jeremiás 14:8
Kicsoda számunkra Isten? Szinte hallom ahogy jönnek a szebbnél szebb szóvirágok, metaforák. Az Isten országa azonban nem beszédben áll, hanem erőben és cselekedetekben. A szavainknak akkor van súlya, ha életünkkel is alátámasztjuk őket. Különben csak nevetségessé válunk és hiteltelenné.
Istenünk valóban a népek reménysége és szabadítója. Ez tény.
Az is tény, hogy napjainkban is sok nép csak vendégségbe szeretné behívni Istent, csak vendégségben szeretne lenni Istennél. A vendég csak ideiglenesen van nálunk. Nincs ott, hogy lássa az összképet az életünkről. A kínosabb területeket is, azokat a részeket amikről nem szeretünk beszélni, amiket besöprünk a szőnyeg alá. Nem látja mit vásárolunk, mivel töltjük az időnk nagy részét, milyen gondolataink vannak és milyen megoldásaink az életünk ügyes bajos dolgaiban. Így az a "veszély" sem fenyeget, hogy beleszóljon az életünkbe.
Másodszor, a vendég ajándékot hoz. Hányszor vártuk, várjuk Őt pontosan ezért?
Egy kis pénzt, autót, egészséget, sikeres üzletet, hírnevet, zökkenőmentes házasságot, engedelmes gyerekeket, jó munkahelyet, tiszteletet, egészséget stb. stb.
A mai fogyasztói társadalomban az elvárásaink végtelenek.
Aztán amikor Isten a valódi és örökkévaló ajándékot, az örök élet ajándékát akarja átadni nekünk, akkor "földhöz vágjuk", mint a hisztis kisgyerek, mert nem azt adja nekünk Isten amit mi kigondoltunk. Talán még jelenetet is rendezünk, toporzékolunk is egy jót:
Isten miért nem gyógyít meg? Miért nem ad több pénzt? Miért? Miért? Azért, mert ha Isten csak vendég akkor átkozottá tesszük magunkat.
Az áldás Isten állandó jelenléte, vezetése, támogatása életünkben.
Isten örök életet akar adni nekünk, Krisztus áldozta ezért. Ez az igazi ajándék amire szükségünk van. Isten szeretné betölteni az űrt, a szükséget életünkben, amit csak Ő tölthet be.
Nem egy új szerelem, nem egy nagy köteg pénz, nem még több vállveregetés, hízelgés.
Isten velünk szeretne lakni. Vágysz erre? Ha nem, akkor hogy mondhatod, hogy szeretnél áldott életet?
Isten családjába kerülve hit és Szentlélek által, Isten átformál minket. A családi életünk, a pénzügyeink, a munkahelyünk, mindenütt velünk lesz és mindent átformál az Ő dicsőségére.
Ezzel pedig szűkölködőből, nyüszítő koldusból gazdaggá formál minket.
Akkor fogjuk meggyőződésből, örömmel mondani:
" Ó, Izrael reménysége, szabadítója a nyomorúság idején! Az én reménységemmé és szabadítómmá is lett.
Tencut Zoltán
IMA: Áldunk és magasztalunk Istenünk, hogy testet öltöttél Krisztusban és velünk laktál, sorsközösséget vállaltál velünk, hogy mi a Te családodba kerüljünk.
Szeretnénk Úrrá tenni téged életünk minden területet felett. Mindent át akarunk adni Neked magunkból. Mindig Veled szeretnénk élni. Benned és Te bennünk. Te vagy egyedüli reménységünk és szabadítónk. Krisztus nevében, Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
A nyomás, amely gyémánttá változtat
Miután annak a városnak hirdették az evangéliumot, sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették...